Nem az a buta ember, aki valamit nem ért meg, hanem az, aki megérti ugyan, de úgy cselekszik, mintha nem értené. Charles Richet

Szappangolyók

Nekem tetszik.
Mindig gyúrok a szélekből, mi elhasználjuk szívesen.
Eddig nem figyeltem, hogy szép is legyen, de az egyik szappannál megtetszett, fantáziát láttam benne.
A friss kókuszosból is gyúrtam szépeket, és bereszelékeztem.
Már gondolkodom pár darab barna színű kókuszreszelékes golyón, majd olvasztok valamit :)

Cserepes szappan és vegyes zöldséges

A zöldségekkel és egyéb konyhaszekrényben fellelhető ehető dologgal színezés izgalmas kísérletezés.
Míg a kézről szinte levakarhatatlan vörös káposzta semmit nem csinál a szappannal, hisz előbb sebarna lesz, majd színét veszti, a paradicsom narancssárgásra festi, a cékla rózsaszínesre.
A megborult kurkuma, ami olyan erős narancs színt produkált, hogy teljesen lelkes lettem, másnapra erősen "napszítta" lett.
Nagyon szépnek találom a szivárványos szappanokat, de én azt hiszem nem fogok rásegíteni a színekre szintetikus szinezőkkel.
Mert már a gondolattól rossz érzéseim vannak, hogy kézbe vegyek egy ételszínezéket, melyre rá vagyon írva: "Gyerekeknél viselkedési zavart okozhat."
És nem tudom mi szívódhat fel bőrön át, de nem is akarok ezzel próbálkozni.

Akkor a szappanok, kezdve a zöldségessel.
Reprodukciónak indult, persze más lett.
Leturmixoltam egy paradicsomot, céklát, répát és citromot.
Ennek a leszűrt levében oldottam a lúgot, majd az olívaolaj-kókuszolaj keverékkel vegyítettem.
Először próbáltam ki botmixer nélkül, habverővel.
Könnyebben tisztítható, nem zörög,és pénzbe sem kerül a használata.
Három perc keverés után lett puding.
Az egészet elkevertem egy pár kanál zöldségpéppel, geránium-bergamott illóolajokkal, és formába szedtem.
Egy merőkanálnyit visszatartottam, elkevertem finom kakaóporral, és a tetejét színeztem vele.
Super fatnek olívát, mogyoróolajat és szezámolajat kapott.

A cserepes szappan nevet Kira adta.
Amiből az ötlet született? Semmi extra, volt már - illetve van még - csoki-kókusz szappanom, de most nem csíkos lett, és nem csokival, hanem kakaóval.
Az alap megintcsak olíva-kókuszolaj, a lúgoldó pedig saját készítésű kókusztej.
Super fat a kókusz zsírja, kakaóvajjal keverve.
Illata a sok-sok narancsillóolajtól van.
Akad benne némi kaolin, azaz fehér agyag, és a kakaós díszítés a tetején, tetőcserepes formában.
A következő bejegyzésben a szappangolyókról olvashattok majd.
Adalékokkal és egyéb mérgekkel kapcsolatban pedig a Kotyvasztó blogon írok.

Intim szappan és Szenes-sörös szappan

Az intim szappan késztetett gondolkodásra, tervezésre, hogy legyen ilyenem is.
A folyadék tejsavó, extra szűz olíva és kókuszolaj elszappanosításával készült a zsíros rész, super fat-nek is olívát használtam.
Illata muskotályos zsálya, ami jelenleg a kedvencem, de az illatterápiás kezelésekben menzesz görcsök enyhítésére és egyéb altesti panaszokra is lehet használni, így ebben a szappanban is jó helyen lesz.

A hüvelykörnyék pH értékének fenntartásához a laktobaktérium kell.
Ez van az intim mosakodókban, és az aludttejben is, amit a super fattel együtt raktam a szappanba.
Szépen eldolgoztam, és kész is volt. A színezést a tetején kurkumával készítettem.
Visszatérve a laktobacikhoz, nem kevés nőgyógyász is már javasolja a hüvely pH helyreállításához a joghurtba mártott tampont, két héten keresztül minden éjszakára.
Ugyanez elérhető az aludttejjel is, csak mondjuk az átlag városi létben ritkán lehet olyan tejhez jutni, ami meg is alszik, joghurt viszont van a boltban.
De valljuk be, a joghurt, ami pasztőrözés után kap élőflórát, kevésbé natúr, mint a tehénből közvetlen üvegbe töltött tej, megaltatva.

A sörös szenes szappanom pedig a pattanásos bőr ápolására készült, leányom ezzel szereti este az arcát megmosni, hogy a gaz patikat távol tartsa.
Ettől persze még akad pár, néha kevés, néha több, de a hormonok okozta bőrelváltozásokat nem fogja a szappan megoldani, viszont fertőtleníthető vele a pattanásos bőr, a tovább fertőzéstől megóvva azt.
Ennek a szappannak az alapja szintén olíva és kókuszolaj, extraként ebbe is olíva került, illatnak pedig narancs illóolaj, bőven.
Eddig mindig csak egy-egy alapszappanból szeneztem be valamennyit, hogy itthonra legyen, de úgy gondolom a pattanás probléma mindenhol előfordul. Nem fog ártani, ha tartok az eladó készleten is.

A két szappant egyszerre csináltam, külön-külön edényekben az olajok, külön oldva a folyadékok, de hát összetételből adódóan  muszáj volt.
Kicsit paráztam, hogy nem kell-e majd kapkodnom, de nagyon lazán megoldottam mindent.

A következő munkáim közt a mosószappan is ott lesz, mert nagy igény van rá.
Hagyományos technológiával és anyagokból fogom készíteni.
De előbb még reprodukálom a paradicsomos-citromos szappant, mert elfogy lassan.

Csipkerózsika szappanja és a négyszínű szépség

Fel lehetett vágni, pedig mindkettő kissé vizesre sikeredett, gyanús, hogy a növényi részek nedvessége miatt.
Más nem lehet, mert a barna-kakaós rész nem olyan nedves, és csak 32% folyadékkal dolgoztam.
Esetleg az a kis ricinus olaj? De olyan kicsi ment bele (10%), hogy nem valószínű.
Mindegy, felvágtam, szép lett, de az érése illetve száradása bizonyosan el fog tartani 4-5 hétig.
A részleteket már leírtam az előző bejegyzésben, úgyhogy nem ismétlem magam kivételesen.
A képek:
Csipkerózsika szappan

Négyszínű szappan

Zaccos sószappan, muskotályzsálya illatú sószappan, és sima sütőtökös-->kérésre

Almás pite szappan

Tegnap a szomszéd néni hozott almát. Van is itthon, akkor gondoltam, almás pitét készítek nasinak.
De lehet olyan szappant is ugyebár, végiggondoltam, szétnéztem, és arra jutottam, semmi akadálya, hogy almának a levében oldjam a lúgot.
Le is centriztem pár almát, és belefogtam.
Maga az alapszappan olívaolaj és kókuszolaj elszappanosításával jött létre.
Ebbe super fatként olívaolajat tettem, fehér agyagot, és fahéj illóolajat.
Ez volt a tészta.
A harmadát külön tettem, ebbe raktam az alma kicentrifugázás után megmaradt száraz anyagát, fahéjport és hennát, majd rásimítottam a "tésztára", amit a tepsi aljára kentem.
Egész szépen elváltak a színek már egymástól, kíváncsi leszek, milyen lesz négy hét múlva.
A maradék anyagot zacskóba kanalaztam, amire lukat vágtam, és díszítettem vele.
A kész, rácsos tetejű pitémre kis fehér agyagot szórtam, mint porcukrot, és persze fahéjport.
Szerintem nagyon szép, az illata pedig? Mint a fahéjas almás sütié. Szuper.

egyben persze nem fotóztam le...

Ebben a családban már senki nem hiszi azt a szappanokra, hogy süti, maximum Livike, de ez érthető.
A sütőtökösről annyit, hogy annyi szappanos készítette már el, hogy nem igazán van már benne kihívás, nem tudok hozzátenni semmi új ötletet, nincs sok kedvem hozzá.
Én csak ihletből tudok szappant csinálni, az pedig általában ilyen hirtelen ötletből indul, és hiába van a fejemben 4-5 szappanterv, ha egyszer a hatodik ugrik fel, mint megvalósítandó.

Kávézaccos, fahéjas élénkítő tengerisós sószappan, megapók

Felavattam az előző ilyet, ami csak olívával készült, tehát annyira nem habzik.
Fahéj sincs benne, meg illóolaj sem, emiatt illattalan.
A tisztítómunkájával nincs gond, csak a túlcivilizált embernek hiányozhat a habzás, meg az illat :)
Ettől még megy az eladók közé, csak előbb kipróbáltam.
Jól végigdörgöltem vele magamat, radírozási céllal, és nem azt mondom, hogy éberebb lettem, mint voltam, de a bőröm felfrissült, úgymond felébredt.
Ezért szerintem inkább reggeli zuhanyzáshoz való, de persze tudtam aludni.
A bőröm nem igényelt utána hidratálást, azt a tengeri só elvégzi, mivel:

A sónak a bőrre sokféle jótékony hatása van, beállítja a sav-lúg háztartást, a megfelelő PH értéket.
Száraz bőrnél nem engedni elpárologni a bőr nedvességtartalmát.
Zsíros bőrnél harmonizálja a túlzott faggyú termelődést.
Pattanásos bőrnél gyulladáscsökkentő hatású.
Serkenti a vérkeringést,a bőr anyagcseréjét, kiváló baktérium és vírus ölő hatása van. 


Akartam egy illatosabbat is, ami jobban habzik, bár a sok só és zacc miatt amúgy is csökken a szappan habozhatnékja.
Egy félresikerült (szétesett) adag mozaikot felolvasztottam, kapott egy kis extra földimogyoró olajat, fahéjport, ugyanannyi tengeri sót, mint amennyi a szappan volt, és egy nagy marék kávézaccot.
Illóolajnak eukaliptuszt, de inkább a fahéj érvényesül benne, az eukaliptusz elég enyhén van jelen mellette.
Ez a vadállat pedig most akart beköltözni, de Kevin visszapaterolta az udvarra.
kedves kis 6-7 centis pókocska

kis babapókokat vitt a hátán-a bal oldali


Ha a kávézacc jótékony hatásairól még olvasnál, kattints ide.

Kávézaccos tengerisós sószappan



Készítettünk egy sószappant olívával, de kicsapódott az olaj egy kicsit, randa volt.
Újrahasznosítva viszont raktam bele egy marék kávézaccot is, hirtelen felindulásból.
A szappan egyben maradt, nem olajcseppes, hamarosan kész is lesz, azaz beérik.
Várom már, kipróbálni a bőrradírozó hatását.
Kétféle tengeri só van benne, nagy- és kisszemű is.

Holt-tengeri iszapos szappan vadrózsa olajjal és shea vajjal

Ez az iszapos dolog is régóta vonzó, raktam már szappanba extra adaléknak, de csak keveset, méregtelenítési céllal.
Majd eldöntetett, kell egy ilyen szappan, amiből nincs kisajnálva a Holt-tengeri iszap, ami egy ásványi anyagokban gazdagon bővelkedő, mélytisztító hatású, különleges kényeztetést nyújtó anyag.
Nagyon jó az ekcémára hajlamos bőrre, ápolja a pikkelysömörös bőrt is, bár arra inkább egy az egyben kenném az iszapot, de valamennyi a szappanból is átmegy, mint hatás.
Az elhalt hámsejteket eltávolítja, lágy, bársonyos bőrt eredményezve.
Ezzel a szappannal avattam fel az új öntőformámat, a tetején a díszítés az alapszappan iszap nélkül.
A szappan alap olívaolaj és 20% kókuszvaj volt, a folyadék pedig diólevél-főzet.
A shea vaj mellett kapott a szappan egy kis vadrózsa olajat is, ami a különösen igénybe vett, száraz bőrnek nyújt extra kényeztetést, tele van E-vitaminnal, sejtmegújulást elősegítő, kollagéntermelődést támogató olaj.
Viszont fényérzékenyítő, így nyáron csak éjszakai készítményekbe használható, de ez most azt hiszem nem áll fent.
A száraz, igénybe vett bőrre nagyon jó hatása van, mondjuk mandulaolajjal vagy shea vajjal keverve, ezért a friss shea vajamba kevertem is belőle.

A szappanba rozmaring, boróka és szantál illóolaj került, nem kimondottan lányos illat, de uniszex kategóriába belefér.

Citromos-paradicsomos olívaszappan és újraolvasztás

A citrom levének a felhasználása szappanba teljesen felborította az alap elképzeléseimet, amiket fel szoktam írni, szappantervként.
Olvastam róla, hogy tonizál, fertőtlenít, aknés, szeborreás bőrre jó, és a többi.
Ezért félredobtam egyéb terveim, előrevettem ezt, és nekiálltam ennek a csodásra sikeredett szappannak.
citromos-paradicsomos olívaszappan

1 liter olívaolajból készült, lúgoldónak pedig a frissen facsart citrom levét használtam, némi vízzel keverve.
Mikor elérte a puding állagot, akkor raktam bele a hidegen sajtolt mogyoró olajat, ami gazdag E vitaminban, és mélyen a bőrbe szívódó hatású olaj.
Raktam még bele bőven citrom illóolajat, és ezután szedtem ketté a masszát.
Az egyik felébe ment a citromok levének sűrű része, azaz a citrom húsa, a másik felébe pedig egy paradicsomnak a sűrű része, a turmixolás-szűrés után visszamaradt pép, és egy kanál fűszerpaprika is plusz színezéknek.
A két részt elválasztó sáv szénporral van színezve, mint ahogy a teteje is.
Szerintem gyönyörű lett, úgy ahogy ez az újraolvasztott és mozaikkal díszített csokis-hennás bergamott illóolajos szépség.
hennás mozaikszappan
Egy korábbi mozaik szappant olvasztottam, mert egyszerűen széthullott.
Azt múlt héten csináltam, mikor vágtam már akkor félretettem egyes részeit, és másnap újra is olvasztottam, tengeri sós muffin szappanokat készítve belőle.
csokis-tengeri sós muffinszappan
Majd mostanra száradt annyit, hogy láttam, sehogy nem lesz jó, mert esik szét, ezért lereszeltem.
Adtam hozzá annyi folyadékot, hogy újra pudingos állagú legyen, majd mikor felolvadt, bergamott illóolajat, és formába szedtem egy részét.
Ebbe ment két mozaik-csík, aminek a tetejére raktam a többi olvadékot, hennaporral vegyítve.
A képen látható, nem olvadt fel teljesen, de csak annyira maradt egyben, hogy szépre díszítse ezt a szappant.
Ami most már egy tökéletesen tömör, egyben maradó szappan lett.

Levendulás babaszappan, ricinusos hajmosó szappan, és újrafeldolgozás


Van már egy babaszappanom, ami kamillás-sheás, és érik éppen.
De akartam egy levendulásat is.
Arról is írtam már, Líviánál kb. 7 hónapos kora óta használom a levendula illóolajat, alvás könnyítésre, és a popóápoló shea vajába keverve.
Azért csak azóta, mert akkor találkoztam először a natúr cuccokkal.
Annyira hozzánőtt ez az illat számomra, hogy minden levendula használatkor ő jut eszembe.
A mostani szappan levendula főzet, olívaolaj és kókusz zsír alappal készült, ez utóbbi 25%, az olíva a többi 75.
A levendulafőzetet alapos turmixolás (a növénnyel együtt) után fagyasztottam, majd ebben a mixben oldottam fel a lúgot.
Extrának gondolkodás nélkül shea vajat tettem, és persze pár csepp levendula illóolajat.
levendulás babaszappan
A levendula illóolaj már egészen kicsi kortól használható, erről leírás többek közt itt.

A másik szappan, aminek a zsíralapja azonos a levendulással, hajmosásra készült.
A vízalap ennél diólevél-citromfű főzet.
Az előbbi módon jártam el, főzés, fedő alatti váratás, turmix, fagyasztás.
Extrának ebbe a szappanba ricinus olajat tettem, ami ápolja is a hajat, de segít a hajhullás elleni küzdelemben, ha pakolásként alkalmazzuk, illetve elősegíti a haj növekedését.
samponszappan
Samponszappanba nagyon jó super fat anyag, de probléma esetén javasolt pakolásként is alkalmazni, tojássárgájával elkeverve...
...aminek a szappanban is volt helye, mézzel vegyítve, az egy darab tojássárgája, Nadlertől lopva az ötletet.
Ezúton is köszi, magamtól nem jutott volna eszembe.
És azért egy darab, mert egyrészt fél kiló masszába elég, és ennyi volt itthon hirtelen.

samponszappan
Illóolajnak 10-10 csepp citromfű és rozmaring illókat használtam.
A diólevél főzetre kitérnék még egy kicsit, mert megéri használni a hajon is. Belsőleg használva is van rengeteg jó hatása, érdemes rákeresni, ha valaki nem tudná, mert tényleg egy csodaszer, és gyógynövényboltban olcsón beszerezhető.

érlelő rekesz
A hajápoláshoz a főzetét a megmosott hajtövekbe masszírozva segít a zsíros és korpás hajon, ha pedig ezt már nem öblítjük ki, akkor elősegíti a hajnövekedést, a kihullott haj hajhagymáit is működésre serkentve.
Itt lehet elolvasni Gyuri bácsi - a bükki füvesember - előadásának szövegét, de érdemes jegyzetelni, mert sok lesz ám az infó :))

És végül szappanügyben szólnék arról, mit csinál egy szappanmániás, ha nincs, vagy kevés az alapanyag.
Újraalkot.
fahéjas mozaik szappan
Rosszul sikerülteket lehet újraolvasztani, átformálni, levágott széleket pedig a kevés alapanyagból készült szappanba beledolgozni, mint mozaikot.
mákos-szenes mozaik
Így foglalja el magát mániájával az a szappankészítő, akinek észrevehető a hó vége :)

Minden szappanképhez nem írom oda, de a képek gyenge minőségűek, majd lesznek jobbak róluk, mire eladósorba kerülnek.

Csoki-kókusz szappan házi kókuszzsírral

Sokan próbáltak már rájönni, mi a szappanozásban a vonzó, de én sem tudom.
Nem lesz unalmas, mindig van valami, amit meglát az ember másnál, amit ki kell próbálni, akkor a technikákat meg kellene rendesen tanulni, azt pedig gyakorlással lehet.
Netán új módszereket kidolgozni, új alapanyagokat belevinni, satöbbi.
Én legalábbis ilyen okokból gyártom folyamatosan a szappanokat, ahogy tudok alapanyagokat szerezni.
Nem vagyok még nagyon nagy motoros, pár kiló szappan van mögöttem, nem az észt akarom osztani.
Pont ma olvastam valahol, hogy mitől lehet "szőrös" a növényi részekkel dúsított szappan.
Mivel a legújabb szappanom kókuszos-csokis lett, én is megtapasztalhattam a szőrösséggel járó problémákat.
Mert az én szappanom szőrös ugyan nem lett, de a vágóeszközön megtapadt kókuszreszelék halvány csokicsíkokat húzott a kókuszos részbe.
De október végére megérik, így november elejére ez lesz a vigyorgó, véresszájú helloween szappan :))
 


A módszer jó volt, a kivitelezésbe egy baki csúszott.
Kókusz reszelékből készítettem kókusztejet.

Annak a tetejéről leszedtem a kicsapódott kókuszzsírt, ami pont fedezte a super fat mennyiséget (extra ápoló zsiradék).
Ki gondolná, hogy 200 gr reszelékben 65 gr zsír van?
Majd lemértem a folyadék mennyiséget, ami a szappanba kellett, és szépen kiborítottam.
Így, mivel a kókusztejes szappan-terv borult, ki kellett találni valami mást folyadéknak.
Mivel a hűtőben volt fodormenta tea, abból mértem ki, és fagyasztottam le a mennyiséget.
Emiatt az illóolaj borsmenta lett, összesen 20 csepp, és ugyanennyi narancs illó.
Az alapba kevertem a kókuszreszeléket, kókuszzsírt, illókat, majd kettészedtem, és a harmadába csokit.
Rétegezve tettem a formába, szerintem egyébként szép lett, a csoki csíkoktól eltekintve.
Ami sokat nem ront rajta, csak épp nem ilyennek képzeltem.
No de nem sok dolog alakul az elképzelésünk szerint, a lényeg, hogy a kisebb-nagyobb hibákkal tudjunk együtt élni :))
A zsíralap 70% olívaolaj volt, 20% kókusz zsír, és 10% hidegen sajtolt napraforgó olaj.


A szappan egy enyhén mentaillatú, kellemesen habzó szappan lett, minden bőrtípusra alkalmas.


Ha pedig elolvasnád, hogy lehet a kókuszreszelékből tejet csinálni, és a zsírt kinyerni, katt ide.


Henna-rózsa szappan shea vajjal

Egy marék szárított rózsasziromból csináltam rózsavizet.
Azaz beáztattam két napra, majd összeturmixoltam és leszűrtem.
Kaptam egy sűrűbb, illatos levet, azt fagyasztottam alaplének a szappanhoz, a sűrű részt pedig elraktam a hűtőbe extra adaléknak.
Az alap most olívaolaj volt (900gr) kevés kókusz zsírral (100gr), és a rózsavíz (320ml), mint lúg oldó.
Pudingosodás után ment bele a shea vaj és bergamott illóolaj, mivel a készleten lévők közül ennek volt leginkább "rózsaszínes" illata.

Ezt a masszát szedtem ketté, az egyik felébe ment két kanál hennapor, a másikba a rózsaszirom száraz része.
A hennás lett a sötétebb, de nem annyira mint az előző hennás szappanom, mert abban rózsaszín agyag is volt, ebben pedig csak a henna.
Rétegezve raktam a kiöntő formába, és a tetejére szórt apró szirmokat belenyomkodtam a masszába.
Másnap felvágtam, és nagy meglepetésemre a színek átrendeződtek, azaz a hennás lett a világosabb, a rózsaszirmos a sötétebb. Illata enyhén bergamottos, csak közelről érezni, de engem ez nem zavar, én szeretem így.
Így pár nap után azt mondom, mire eladó sorba kerül, október közepére, a színek meg fognak még lepni, mert minden nap alakul kicsit.

a jobb szélén lévőben "D" betű lett :)

pihentető dobozban oldalnézetből

És eladásra készen, utólag ideszúrva :)

Félve írom le: szappanok...

Végre kölcsöngéppel le tudtam normálisan fotózni őket.
Például a kamillás-sheás babaszappant,
kamillás-sheás olívaszappan babáknak és nembabáknak


vagy ezt a próbaszappant, amivel Judwil kanál örvény technikáját akartam kipróbálni. Közel sem lett olyan, de gyakorlásnak megteszi. És a küllemtől eltekintve jó szappan lesz ez.
kétszínű sheás-olívás szappan körömvirággal
Bekevertem az olíva-szőlőmag olajos-kókuszvajas alapot, a körömvirág főzetben feloldott lúggal, míg el nem kezdett pudingosodni, majd beleraktam az extra shea és mangó vajat, plusz a citromfű illóolajat.
Ekkor ketté szedtem, az egyik felébe a körömvirág növényt, a másikba lilakáposzta reszeléket és kevés levet tettem.
Tudtam én, hogy a lila káposzta nem fogja élénk lilára színezni az anyagot, de narancssárgára konkrétan nem gondoltam. Kevertem még bele, a káposzta reszeléken kívül Holt-tengeri iszapport, szintén plusz színezési céllal, de nem sokat dobott rajta (hogy a hennapor akkor miért nem jutott eszembe, azt nem tudom).
Felvágás után kissé el is keseredtem, mert nem váltak el szépen a színek egymástól.
Majd eltelt pár nap, és az eltérés határozottabb formát öltött. Gyanítom lesz ez még jobb is, ahogy szárad a szappan.
Addig is pár darabon kipróbáltam anyám köteles ötletét:


A körömvirágos alapból, azaz a fehérből, szedtem muffinformába is, egyéb kotyvasztási céllal.
Hat darabba tettem tengeri sót, majd ezekből háromba tettem szenet, mert fogyóban van Kira kedvelt arcápolója.
szenes-sheás szappan

Háromba pedig kávét, mert abból is csak egy próbadarab volt, és elfogy lassan. Hogy mire jó? Például szagmentesítésre, mondjuk ha pelenkacsere közben sikerült beletenyerelni valami kellemetlenbe, aminek a szaga egyébként sok kézmosás után is tartós szokott lenni. Ez a szappan megoldja egy alkalom után.
Vagy a különböző, színező zöldségek kézen hagyott nyomait is segít eltávolítani.
Ezek illatnak teafa olajat kaptak, rásegítve a fertőtlenítő hatásukra, az ebben kiváló teafa olajjal.

kávés-sheás szappan
Vagy itt van ez, amit részben a tenger ihletett. Van benne a kakukkfű főzet mellett tengeri só, spirulina por, és Holt tengeri iszap. Illatnak kevés borsmentát és ánizst használtam, szerintem fantasztikus illata lett, de ez gyerekeknek nem való.
Kakukkfüves, Holt tengeri iszapos tengeri sós szappan borsmentával
 Az alábbi képeken is látszik, egyáltalán nem gyakorlok mániákusan, kizárólag akkor csinálok szappant, amikor összeállt a fejemben egy-egy ötlet.
itt jobbra a krumpliszappan, amit levágott szélekből gyúrtam
itt alul a kicsire darabolt szappanszélek láthatóak, amik a mintadarabjaim

Az én szappanjaim, bár nem olyan szépek, mint sokkal gyakorlottabb szappanosoknak, nincs még kifinomult technikám, de tökéletes ápoló és tisztító hatásúak.
Jól habzanak, finomak a bőrnek, én nagyon szeretem használni őket.







Kamillás-sheavajas babaszappan



A babaszappanom egy végletekig egyszerű szappan.
Olívaolaj és kamillafőzet az alap, sheavaj az extra adalék.
Tetejét kevés kamillavirág díszíti, illatát kizárólag a kamillafőzet és a sheavaj biztosítja.
A sheavaj táplálja és óvja a babák érzékeny bőrét, az olívával együtt.
Segít az irritált, ekcémás, pikkelysömörös bőrön, legalábbis nem szárít, nem irritál tovább, felnőtteknek is ideális tisztálkodó szappan.
Bár én ez esetben a szintetikus öblítőt is kihajítanám...

Milyen meglepő: Szappanok

Van négy szappannyi elmaradásom.
Mint írtam, bedöglött a fényképezőm, a telefonom pedig sosem volt a telefonos fotózás csúcsán.
Amúgy ő is döglődik, nemhogy mindkettőt, de egyiket sem tudom most pótolni :((
Tegnap óta próbáltam valami elfogadható képet alkotni a szappanokról, több telefon is a kezemben volt emiatt, de a vaku nagyon hiányzik.
Azt a napfény valahogy nem pótolja.
Mindegy, elég a nyafogásból, jöhetnek a sok közül legjobban sikerült képek.

Sorrendben:

1)
olaj-zsír alap:
olívaolaj
körömvirágolaj
mangalicazsír
folyadék:
tejsavó
extrák:
Holt-tengeri iszappor
feketeszezám olaj
répareszelék
spirulinapor
tengeri só
kakukkfű és rozmaring illóolaj

Ez gyógyszappannak készült, reumára biztos nem fog működni, de a bőrnek ápolást nyújthat, plusz az elhalt hámsejtektől gyengéden megszabadít.

2)
Szép mint egy darab jófajta csoki, és jólesik ránézni.
Őt nagyon várom, hogy beérjen. Persze nem azért, hogy megegyem.
olaj-zsír alap:
olívaolaj
szőlőmagolaj,
kókuszolaj
folyadék:
tejsavó és kakukkfű főzet
extrák:
őrölt henna
rózsaszín agyag
avokádó vaj
kevés Ylang-ylang illóolaj
A henna többek közt fertőtlenítő hatású gyógynövény, színező képességét szappanban elveszíti.
A rózsaszín agyag száraz, normál és érzékeny bőr ápolószere, plusz színező anyag.
Ez a szappan hajmosásra és mosakodásra, bőrápolásra  is alkalmas.
Az avokádó vajat száraz, vízhiányos bőr ápolására javasolják, mivel itt super fat-ként, azaz nem elszappanosított zsiradékként szerepel, ápoló hatása valamelyest érvényesül.
Konkrétan a lányomnak készítettem, szép a színe, a henna fertőtleníti a bőrét pattanás ellen, az avokádó vaj hidratálja, az ylang-ylang pedig olyan csajos illat.
A henna finom gyógynövényillatával keveredve már most fantasztikus.

3)

olaj-zsír alap:
olívaolaj
szőlőmagolaj,
kókuszolaj
folyadék:
tejsavó és kakukkfű főzet
extrák:
kakukkfű növényi rész,
Holt-tengeri iszappor,
méz
balzsamos szuhar olaj
kevés eukaliptusz illóolaj
A kakukkfüvet megfázás esetén külsőleg-belsőleg ajánlják. No nem a szappan fog meggyógyítani, de egy pluszt adhat. Mivel a kakukkfüves ülőfürdőt eukaliptusz olajos fürdősóval is ajánlják, amit nem tudok beletenni, de az eukaliptusz illóolaj a légutakat remekül tisztítja, a köhögést csillapítja, ez az én tapasztalatom. A Holt-tengeri iszappor a bőr méregtelenítésére használható.
A balzsamos szuhar olaj pedig az érzékeny, ekcémás, irritált bőr ápoló és viszketéscsillapító olaja.
A linken bővebben ^


4)

olaj-zsír alap:
olívaolaj
körömvirágolaj

folyadék:
tejsavó
extrák:
paradicsompép
rózsaszín agyag
kakaóvaj
enyhe geránium illat
A paradicsom a pattanásos bőrre kiváló ápoló anyag, pakolásnak, vagy elfogyasztva.
Mivel gyulladás csökkentő hatású, többek között.
Extraként tettem bele, azaz a pudingosodás után.
Gondolom a kakaóvaj jó hatásait ismeri mindenki, hidratál, fényvédő faktorral rendelkezik, finom illata van.

Terveimben szerepel még egyszerű babaszappan készítése, simán olívaolajjal, extraként pedig shea vajjal.
Folyadéknak egyszerű kamillafőzetet fogok használni.
A másik pedig a mosószappan.
Azt simán zsírból fogom csinálni.
A zsírhoz kell trisó és porrá tört mész, majd abból kell főzni.
Előbb-utóbb kipróbáljuk.


Szappan dolgok

Érdekes az, ahogy sok szappan hirdetése meg van írva.
A szappan mint tisztálkodó eszköz nem fog semmiféle betegséget meggyógyítani.
Tisztálkodásra lett kitalálva, aki csinálja általában szerintem azért kezdi el, mert elege van a gyári mosakodószerek túlvegyszerezéséből, műillatából, és a kézzel készült szappanok nevetségesen magas árából. Kizárólag így neten áruló magánembereknél láttam eddig elfogadható árakat, webáruházakban mindig marha drága.

De hiába rakunk bele mindenféle gyógyhatású növényt, port, kivonatot, a reumát és a torokgyulladást nem fogja meggyógyítani.
Jóleső lehet nátha esetén a kamillaolajos, kamillavirágos vagy eukaliptusz illóolajos szappan, én is gondolkodtam ilyenen, konkrétan tegnap, de rá kellett jönnöm, hogy kb. annyit ér, mint a kámforos csodapaszták mellkasra kenése.
Ideiglenesen megkönnyítheti a légzést, de a nátha vagy hasonlók nem elmúlni fognak tőle, hanem max. könnyebbé teheti kicsit.

Egy-egy jól megválasztott összetevő segíthet a zsíros, száraz bőrön, vagy hajon, ideiglenesen mindenképp.
Életmód váltás nélkül ezek a dolgok nem javulnak végleg, mert a problémák gyökere bent van a testben.
Bizony, a cukor és chips-zabáló kamasz ragyás bőrét nem fogja sem a sószappan, sem más pattanásos bőrre való ápoló hozzávaló meggyógyítani.
A felülfertőzéseken viszont segíthet.
És hiába adnám anyámnak a nemrég készített fekete-szezám olajos, tengeri sós szappanomat, az ízületeit nem fogja rendbe hozni. Mert megmossa, van valamennyi felszívódó anyag, de a teljes gyógyuláshoz nem elég. Emiatt nem fogja egész nap a szappant kenni magára, ahhoz inkább gyógykrémet kell keverni, vagy masszázsolajat készíteni az adott problémára való hozzávalóval.

Igen, a lányom arcbőre szépen letisztult, köszönhetően a tiszta szappanoknak, a cukor és műétel mentes életnek.
De nem szabad elfelejteni, hogy például a pattanás egy méregtelenítési folyamat külső jele, esetleg a hormonváltozásé.
Ha mérgeket juttat be valaki az étellel, vagy hormonokat gyógyszerekkel, a feleslegnek távozni kell valahol. Vagy lerakódik, ízületi és másféle problémákat okozva.

Tisztázzuk ezt a zsírkérdést is.
A szappanjaimban összetevőként volt már jelen a disznó vagy mangalica zsír.
Valamennyi majdnem mindegyikben volt, de 20%-nál sosem több.


A szappan készítés folyamán a zsír elszappanosodik, a vegyi folyamatok következtében szappan lesz belőle. Nem a tömény zsírt kenem a bőrömre, nem lesz csillogóan fényes, mintha a hűtőből kenném zsírral, mert ez egy szappan. A lúg szárító hatású, a zsiradék pedig nem.
A kettő együtt a szappan. Tisztításra lett kitalálva, az meg, hogy állati eredetű?
Akinek emiatt nem fér bele, megértem.
De ha ne adj isten szívbillentyű átültetése lenne valakinek, akkor nem vállalná, mert disznóét használják?
Ugyanis ez is köztudott, az az emberihez szövettanilag a leginkább közelálló.

Kérdem: milyen zsiradékból készítünk körömvirágkrémet például?
Disznózsírból.


Ha tiszta zsírszappan lenne, és nem kapna extra illatot, persze hogy zsírillata lenne.
Mint ahogy az olívaszappannak olívaillata van.
De mivel 80%-ban olajokból állnak a szappanjaim, és másféle anyagokat, extra adalékokat is rakok bele, nincsen zsírszaguk.
És az érfalakon sem fog lerakódni.


A félreértések elkerülése végett azért megírom, senki nem bántott engem a szappanjaim zsírtartalma miatt, eddig mindenki szívesen fogadta és használta, akinek adtam, csak szerintem nem árt ezt valahol megírni.

Mostanában csak a kizárólag saját szappanba teszek, egyébként lecseréltem kókuszzsírra.

Rózsaszín agyagos szappan

Ez a rózsaszín agyag azóta foglalkoztatott, mióta az első ilyen szappannal találkoztam. Csak mindig marha drága, ezért inkább kivártam, míg én is tudok készíteni.
Érzékeny, problémás bőrre való.
Szóval a szappan
kókuszzsír
disznózsír
levendulafőzet
sör
alappal készült, majd extra
rózsaszín agyag
kakaóvaj
sheavaj
került bele.
És persze reszelék a túl kemény méhviaszos szappanból, a kiló szappan alapba olyan két maréknyi.
Illatnak narancs, bergamott és eukaliptusz illóolajakat használtunk.

Egy adagot kivettem belőle, amihez kevertem Holt tengeri iszapot, mint extra bőrápoló adalékot.
Ezt kisebb darabokra vágtam, hogy ki lehessen próbálni.

Én tényleg azt hittem, ha feldolgozom a lúg adagot, akkor leállok.
Persze, ez így is működik.
Szappanokról álmodom, úgyhogy nem állok le egyelőre.

Az azóta megérett szenes szappant nagyon szeretik a gyerekek, mert a szürke hab olyan, mintha sár lenne, és még tisztít is. Igaz, a fürdővíz kicsit szürke utána, de ők tiszták.
Kipróbáltam, használat után lemostam az arcom alkoholos arclemosóval, és nem lett sem fekete, sem szürke a vatta.


Szappanopera, első felvonás

A kalkulátor

Én ide jártam hónapokig, sokszor elolvastam, majd mikor eldöntöttem, hogy mehet, akkor is ezt a leírást követtem, és ezt a kalkulátort használtam.
Angol nyelvű, de egyszerű.
1.) kijelölni, hogy NaOH vagy KOH (sima szappan illetve folyékony szappan lúgja)
2.) mennyiség-egység megadása, majd a mennyiség (gramm-mal dolgozunk)
3.) a víz illetve alapfolyadék aránya a szappanban %-ban (a 38% alap, lehet kevesebbel is dolgozni, hamarabb szárad a szappan, de minimum 30%-ot érdemes tartani)
4.) itt semmit nem kell odaírni, itt a super fat mennyisége van, ami általában 5% (ez a zsiradékhoz képest ennyi, tehát 1 kg zsiradéknál 50 gr)
5.) ide szintén nem nyúlunk, itt fogja megadni a kalkulátor milyen szappanunk lesz, milyen hatással, én ezzel nem is foglalkoztam
6.) az 5-6 pont közötti listából kiválasztjuk, milyen zsiradékkal fogunk dolgozni, dupla kattintással kijelöljük, és melléírjuk a %-ot, amilyen arányban szeretnénk-a különböző megnevezések értelmezésében segít a google fordító
Mikor mindez megvan, akkor a "calculate recipe" gomb megnyomásával megkapjuk az eredményt, mennyi lúg fog kelleni. Illetve a zsiradékoknál megadott százalék hány grammra jön ki. Ezzel lehet játszani.
A lúgok százalékos aránya a választott zsiradékok típusától függően alakul.
Az eredmény a zsiradékok összsúlyának százaléka.

Van egy másik szappanrecept számoló is.
Itt ráadásul lehet is zsiradékokat, extra adalékokat, és lúgot rendelni, jó áron.
Csak a kalkulátorban nincs disznózsír, ezért használtam a másikat.

Szóval megtervezem a receptet, kimérem az anyagokat, és követve az elején linkelt leírást elkészítem a szappant.

Elkezdtem leírni a részleteket, de mivel mások már kiválóan leírták előttem, úgy döntöttem, nem kell.
Jöjjenek a képek, részletek:

A bőrápoló szappanom, aminek az alapja:
zsír
lenmagolaj
szőlőmagolaj
csalánfőzet
extraként:
csalánpép
shea vaj
spirulina (zöldalga) por
Holt-tengeri iszappor került bele.
Krisz kivett egy adagot, amibe saját magának kávét kevert. Ez van a tetején fotózva.



A hajápoló szappanom, a saját erősen hulló, zsírosodó hajamra tervezve:

kókuszzsír
disznózsír
lenmagolaj
csalánfőzet alappal,
spirulina por
ricinusolaj extrával készült.
Plusz reszeltünk bele az előző, szintén hajmosásra tervezett méhviaszos szappanból. Csak küllemi okokból, de a hatása sem lesz rossz. A méhviasz, mint extra hajápoló adalék.

Készült még egy fajta, azt vágjuk fel holnap, Krisz kérésére. Így azt majd holnap írom meg.

Szedres és szenes szappanok, tejsavóval

ásKész lett az első két adag, amiből az első biztos sikerült. A második kicsit kemény lesz szerintem, a méhviasz miatt, azt hajmosó szappannak készítettem, csalánpéppel.
Szóval az első adag:
tejsavó-levendulafőzet a folyadék,
zsír, olívaolaj és körömvirágolaj a zsiradék
Ezt szedtem ketté, egy részébe szederpépet és levendula illóolajat raktam, a másik felébe egy pici tengeri sót, narancs illóolajat, és szénport. Az első mosakodásra, a második a Kirának arcmosásra készült.
Ugyanis Edinától anno vettünk sörös-szenes szappant, ami nagyon bevált, és mikor elfogyott, a kiscsaj követelte, hogy szenes szappan márpedig legyen!
A szénpor pedig grill faszénből lett porítva. Miért épp abból? Mert az orvosi szénben akad állati csont is, ami rosszabb alternatívának tűnt, mint az a faszén, ami fölött a kaját sütném meg.
Igazából nem a receptúrákat akartam részletezni, bár így első alkalommal talán megbocsátható :)
A fagyott folyadék bevált, igaz a hőmérőt sikerült eltörnöm az első szappannál, így érzésre csináltam.
Kicsit lassan olvasztja fel a lúg a fagyott folyadékot, de ha normál szobahőmérsékletű lenne, akkor kb. ugyanennyi idő alatt hűlne ki.
A receptet és jó tanácsokat itt tanulmányoztam, tőle értem el a szappankalkulátort is, ami szintén sokat segített.
szedres és szenes szappan tejsavóval
Én nem akarok nagyon különleges, extra adalékos szappanokat, persze sok tervem van már, és nézegettem agyagokat és Holt tengeri iszapot is, de megfelel nekünk a zsírból és olívából főzött szappan is.
Az én terveim inkább gyógynövényes és zöldség-gyümölcsös szappanok.

A második adag méhviasszal készült, a viasz kicsit régi és kemény, de jó az illata. A keménysége miatt tartottam tőle, de elvileg ez is sikerült. Hajmosó szappant álmodtam belőle, ezért pépesítettem csalánt, mint extra anyagot, és olyan illó olajokat raktam bele, amit hajmosásnál használunk.
(rozmaring, eukaliptusz és kakukkfű)
Ez kicsit hamar szappanosodott, szerintem volt hőfok különbség a zsiradék javára, és még mindig tartok tőle, hogy kicsit morzsolódni fog, de majd kiderül.
A képhez hozzátenném, hogy a mennyiségek is kísérleti jellegűek, és darabolásnál nem centiztem és nem vágtam le a széleket..
Legközelebb szerintem a muffin formát fogom használni, mert akkor nem kell darabolni.
Meg gyűjtögetem az alkalmas edénykéket, amiben kisebb darabokat lehet önteni.
Szóval ezt is kipipálhatom, ez sem volt nagy ördöngösség.
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...