Nem az a buta ember, aki valamit nem ért meg, hanem az, aki megérti ugyan, de úgy cselekszik, mintha nem értené. Charles Richet

Rózsaszín agyagos szappan

Ez a rózsaszín agyag azóta foglalkoztatott, mióta az első ilyen szappannal találkoztam. Csak mindig marha drága, ezért inkább kivártam, míg én is tudok készíteni.
Érzékeny, problémás bőrre való.
Szóval a szappan
kókuszzsír
disznózsír
levendulafőzet
sör
alappal készült, majd extra
rózsaszín agyag
kakaóvaj
sheavaj
került bele.
És persze reszelék a túl kemény méhviaszos szappanból, a kiló szappan alapba olyan két maréknyi.
Illatnak narancs, bergamott és eukaliptusz illóolajakat használtunk.

Egy adagot kivettem belőle, amihez kevertem Holt tengeri iszapot, mint extra bőrápoló adalékot.
Ezt kisebb darabokra vágtam, hogy ki lehessen próbálni.

Én tényleg azt hittem, ha feldolgozom a lúg adagot, akkor leállok.
Persze, ez így is működik.
Szappanokról álmodom, úgyhogy nem állok le egyelőre.

Az azóta megérett szenes szappant nagyon szeretik a gyerekek, mert a szürke hab olyan, mintha sár lenne, és még tisztít is. Igaz, a fürdővíz kicsit szürke utána, de ők tiszták.
Kipróbáltam, használat után lemostam az arcom alkoholos arclemosóval, és nem lett sem fekete, sem szürke a vatta.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Ha a véleményed nem titok, a neved se legyen az :) Tisztelj meg az aláírásoddal.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...