Nem az a buta ember, aki valamit nem ért meg, hanem az, aki megérti ugyan, de úgy cselekszik, mintha nem értené. Charles Richet

Mosószappan 3. felvonás

Faggyúval

Mosószappant mindenféle zsiradékból lehet készíteni, ami nem égett.
A használt, de nem égett zsír és olaj is alkalmas rá, leszűrve.
A leggyakoribbak  a vágásoknál megmaradt, használhatatlan bőrök, csontok, és zsírfélék voltak. Ezt gyűjtötték össze, és főzték meg zsírnak. Azt mondják, ha van benne faggyú, akkor a szappan keményebb, fehérebb, jobban habzó lesz.

Megkérdeztem a tejes nénit, nincs-e marhafaggyú. Mondja, hogy ki szokták dobni, de megnézi, mert úgy emlékszik, mintha lenne.
Talált egy fél kilót, és megbeszéltük, hogy egy hónap múlva vágnak, és akkor megkapom ami nekik nem kell. Faggyút, csontokat, ilyesmit.

Akkor ma szappant főztünk megint, zsírból és faggyúból.
Igaz csaltam, mert 10 deka zsiradék hiányzott, azt olívával pótoltam :)

Hát a faggyús szappan egy más világ.
Egyrészt nagyobb fazék kell neki, mert jó magasra felfut, hiába van takarékon.
Ezért ketté szedtük, majdnem végig úgy főtt.
Egy órával a vége előtt összeöntöttem, addigra elég sűrű volt, nem futott ki.
De már az elején sem olyan, mint a zsíros víz, hanem laza puding állagú.
Mikor a végén beletettem a két kanál sót, akkor pillanatok alatt sűrű lett, lehetett kiszedni.
Kicsit hagytuk hűlni, és ment a fa fiókba.
A múltkorihoz képest fele annyi idő alatt megkeményedett.

Holnap vágjuk, megint külön beszámoló lesz a kész szappanról.

Szappan ügyben is érdeklődtem a tejes nénitől.

Ugye jó a kész szappan, lehet használni?
Igen, de nem árt kicsit szárítani, mert úgy használhatóbb, mint puhábban.
A hatásfoka ugyanaz, csak kezelhetőbb keményen.
Kiszedésnél kell hűteni, vagy melegen mehet a ládába?
Ő úgy emlékszik, hogy hideg vízbe öntötték, onnan rakták a kibélelt ládába.

Én ez utóbbit még nem mertem, majd legközelebb :) 
Miért nem készítenek ők is?
Mikor fiatal volt, még a mama csinálta, mire családos lett, a munka mellett nem volt idő ilyesmire, mert a saját gyerekeire sem jutott ideje a TSZ mellett.


Ezt azért tartom fontosnak elmesélni, mert szerintem sok-sok régi technológia és hagyomány így lett elfeledett, hogy nem jutott rá idő.
Az igazi tudás nagy része a nagy parasztgazdaságok államosításával elhalt.
Az otthon gyúrt kenyér, szakajtóban szállítva a pékségbe, amit a pék fillérekért kisütött nekik, egy hétre előre.
A szappanfőzés, a gyógynövények használata, amit kiszorított a gyógyszeripar, satöbbi.
Szomorú dolog ez valahol, még akkor is, ha a világ változását, a modernizálódást természetes folyamatnak hisszük, mert nem az. Csak egy mesterségesen gerjesztett valami, de erről majd elbeszélgetek az összeesküvés-dologban hívőkkel :))


7 megjegyzés:

  1. Nagyon érdekes volt olvasni, ahogy te készítetted és ahogy régen. Nem láttam még szappant főzni sosem, sajna.

    VálaszTörlés
  2. Értelmes idősekkel, akik nem csak panaszkodnak, olyan jó beszélgetni. Régóta a fejemben van egy nosztalgia bejegyzés, az a Diliházban lesz majd.
    Ha megérik :)

    VálaszTörlés
  3. Heni,
    én még soha sehol senkitől nem hallottam, hogy csontokat raktak volna a zsiradék közé. Érdekesnek tűnik.

    VálaszTörlés
  4. Pár leírásban találkoztam vele, inkább régi erdélyi, csángó leírásokban, most nem találom, de ha meglesz belinkelem. Gondolom helyenként változó, hogy beleteszik-e.

    VálaszTörlés
  5. http://soap-homemade.blogspot.com/2011/01/hazi-szappanfozes-moldvai-magyaroknal.html
    Na ebbe mégis belefutottam, miszerint sokszor leginkább dögből főzték a szappant. Szőröstől-bőröstől-tollakkal-csontokkal főzték az elhullott állatból.
    Na ez már gusztustalanul hangzik :))

    VálaszTörlés

Ha a véleményed nem titok, a neved se legyen az :) Tisztelj meg az aláírásoddal.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...