Nem az a buta ember, aki valamit nem ért meg, hanem az, aki megérti ugyan, de úgy cselekszik, mintha nem értené. Charles Richet

Habszappan és faggyú dolgok

A habosra sikerült mosószappannak roppant egyszerű a magyarázata.
Hideg alapanyagokkal ugyanis habszappant lehet készíteni.
Az én szappanom aktuális állapota akkor hideg morzsalék volt, mikor is hideg vizet öntöttem hozzá, és alaposan felvertem a habverőmmel.
Ekkor alakult ki a habos állapot, amit a tojás krémesen simává varázsolt.

Ma sikerült reprodukálni.
Mert épp ma reggel olvastam ezt a cikket a habszappanok készítéséről - mondanom sem kell, tök véletlen keveredtem ide - és teljesen felvillanyozott a dolog. Újra el akartam készíteni, csak most már direkt módon.
Viszont épp alapanyag hiány van, így el kellett napolni.
Azaz kellett volna, ha nem a sparhelten díszelgett volna egy három nappal ezelőtt otthagyott faggyúsabb mosószappan, ami mosószappannak nem az igazi, de kísérleti célra most tökéletes volt.
Arról, hogy miért nem jó, a cikk második felében írok.

Szóval fogtam ezt a nyersanyagot, ami a kályha langyos pontján már eléggé kiszáradt. Kicsit elmorzsolgattam, és kapott egy kis langyos vizet. Majd veszett habverőzésbe kezdtem, és szinte pillanatok alatt habos lett.
Egy tojással megint elértem a krémes állapotot, majd illóolajat tettem bele. Az amúgy teljesen átlagillatú szappan most olyan lett, a geránium illótól, mint a régi Kék-Vörös szappan.
Színeztem is kicsit, felvágni holnap fogom.

A cikkben, amit linkeltem le van írva, hogy szilárd zsírokat habbá lehet verni.Gondolom nem betonkeményre kell gondolni, hanem a folyékonyból visszahűlt, de még nem rigor mortis állagú. És a lúgnak is hidegnek kell lenni. Ezt mint mondtam, még nem csináltam, de természetesen fogom. Nagyon várom, mert a habszappannak semmi extra jelentősége nincs, de egyrészt úszik a vízen, és jól néz ki. Plusz egy számomra új technika, amit élvezettel tanulgatok.


A faggyúról a mosószappanban

Érthetetlen volt számomra, hogy a saját készítésű mosógél miért nem mos szépen, miért nem lehet vele mosogatni. Ugyanis a ruhák leírhatatlanul gusztustalanok voltak. A mosogatás is hasonlóképp zajlott vele.
A zsír úszkált az edényben, pedig a koszosakat elő-öblítjük, nem mocskosan pakoljuk a mosogató edénybe.
Ráadásul jó visszajelzések jöttek a mosógélről, szóval másnál működött.

Igen, bolti mosószappannal.
Amiben nincs faggyú.
A régi szappanokban viszont szintén volt faggyú, minimum 25%-ban, de voltak teljesen faggyú szappanok is.
Arra jöttem rá, hogy régen ugye dézsában mostak, forrázva a ruhákat, illetve meleg vízzel leöntve, és abban mosva. Így a faggyú rendesen működött. A mosógélt viszont a mosógépbe teszem, ahová hideg víz megy, és a mosógép melegíti fel. Viszont ennyi idő elég neki a hideg vízben, hogy kicsapódjon a faggyú. Nem tudom miért van ez, lehet nem is ez az oka, de az azóta faggyúmentes szappanból készített mosógéllel nem ez a helyzet. Azzal teljesen tiszták és jó állagúak a ruhák.
A mosogatásnál is arra kell figyelni, hogy ne álljunk le, haladjunk,ne hűljön a víz. Így erre a célra is használható. Lényeg, hogy kiderült, a faggyús szappant csak forró vízzel lehet használni :))

Egyébként a következő mosószappanom hamulúggal fogom készíteni.
Részletek később.
Fotót holnap csatolok a habszappanról :)

Mosószappan használt zsiradékból

Két évig gyűjtögettem a zsírt, férjem unszolására. Ő akart szappant készíteni. Én magasról tettem erre az egészre, de elraktam a zsírt. Télen nem, mert akkor a nem égett zsír a kutyákat illeti. Kinti kutyák, kell a plusz energia :) Két hónapja előszedtem ezt a kb.4 kiló zsiradékot, és felolvasztva leszűrtem. Majd kint hagytam, nem foglalkoztam vele. Lúgom sem volt, kedvem sem volt. Tegnap aztán csináltam belőle szappant.

Sajnos folyamat-fotók nincsenek, amit most már bánok, mert a középbarnától eljutottunk a csontfehérig, és nagyon érdekes volt. Szóval olvadás után a zsír tipikus használt zsír volt, nem égett, de barna. Raktam bele még egy darabka faggyút, hogy hátha változtat ezen a randa barnán a hófehér faggyú. Nem változtatott, maradt a barna. Mondjuk mit vártam a 60 deka zsírba tett 5 deka faggyútól??

Belekevertem a feloldott lúgot, és habverővel kevertem elszappanosodásig. Utána a sparhelt tetején, ott ahol nem túl meleg, főztem. Ami nagyjából annyit jelent, hogy állandó kb. 60-70C hőmérsékleten tartva a szappan beérik, a felesleges víz pedig elpárolog. Közben átlag 10 percenként átkevertem.

Ez az elején könnyű, utána ahogy az anyag változik, nehezedik. Az elegy ugyanis keményebb, nehezebben keverhető lesz. Majd nekem elért egy pontot, ahol teljesen morzsalékos lett. Itt még sárga volt, olyan halvány piszkos-sárga. Fél órát ezzel a morzsalékossággal sem foglalkoztam, majd mikor láttam, hogy nem változik, akkor kapott még két deci vizet. Így megint jó krémes lett, olyan puding sűrűségű. Még mindig sárgás volt, de ettől nem mentem falnak, hisz saját használatra készült, nem eladásra.

Mivel az egész dolog már több mint két órája tartott, gondoltam ideje áthelyezni a fiókjába, ahol formába szilárdul. Más dolgom is akadt, és botmixer híján kezdett fáradni a karom. Ugyanis ezt a pudingos elegyet még mindig habverőztem.

Viszont eszembe jutott a tojás. Amit rakok a hajszappanba is, most már a habnak felvert fehérjével együtt. És olvastam is róla egy szappanos régi leírásban, hogy belerakták a tojást is. Igaz csak megemlítve volt, az oka nem volt leírva. Mindegy, ha már eszembe jutott, akkor belevágunk ebbe is.

Felvertem két tojást egyben - azaz nem választottam szét fehérje-sárgájára - , és beleöntöttem.
Közben kevertem veszettül, mert a tojás mentén rögtön szilárdult a szappan. Nem csapódott ki, csak épp keményebbé tette az egészet.  Azt hiszem pont emiatt tették bele, tisztító funkciója ebben a szappanban nincsen. Mikor elkeveredett, az addig sárgás elegyem hófehérré változott, és olyan lett mint a felvert tejszínhab.

Maga a szappan kb. 1 kiló lett készen, viszont kitölti azt a fiókot, amit a szimpla hidegeljárásos szappanból 2 kiló tölt ki. Jó habos, könnyű, pont mint régi leírásokban.
Már csak ki kell száradnia.
És majd' elfelejtettem az illatot! Nincs használt-zsír szaga, teljesen normális szappanillatú.

Viszont itt a margón megjegyzem, hogy én 1 tojást raknék az 1 kiló zsír alapú szappanhoz, mert a végén már nehéz volt kiszedni a lábosból. A 65 deka zsírhoz picit sok volt a 2 nagy tojás, de azért meg tudtam oldani :)

Ajándék napszappan

Miért ajándék? Mert semmi célja, csak a készítés és kísérletezés öröme miatt alkotódott, szóval ajándék, nekem.
Miért nap? Mert napocska mintát terveztem.

Olívaolajat, sheavajat és egy kis méhviaszt szappanosítottam el, tejsavóban oldott lúggal.
Kevertem bele 2 tojást is. Az egész tojás belement, kivételesen nem csak a sárgája. Mégpedig a fehérjét habnak felverve, ahogy régi leírásokban olvastam, a szappanosodás végén adtam hozzá. Azaz mikor már pudingos volt az állaga, a sárgáját pedig ezután.
Super fatnek shea vajat és jojobaviaszt kapott, illóolaj nem került bele.
Gyanítom, hogy enélkül is kellemes illata lesz majd, mikor elkészül, megérik.
Kerek dobozba öntöttem, a közepébe papírgurigát raktam, amibe pirospaprikával színezett szappanrészt töltöttem. Sokat nem mertem várni vele, mert a méhviasz gyorsan keményedik, így hamar ki is emeltem a közepéről a papírgurigát.

kezdetleges oroszlán a gyerekeimnek
Emiatt összefolyt, nem lett egybe-közepe, ahogy terveztem, de mint írtam, csak kísérlet volt. Hurkapálcával széthúztam kicsit a közepét, és hagytam.
Nem bánkódtam, hisz a szappan az enyém, és szép lett.

Samponszappan száraz, törékeny hajra és haj kérdések

Bár mint kiderült, a diólevél főzetes és a csalánfőzetes szappan is inkább száraz hajra való mint zsírosra, de a saját hajamhoz elsősorban a hullás miatt készítettem. Arra tökéletes mindkét említett főzet, plusz a ricinus olaj, és a tojás is. Pont ugyanannyi ideig áll el a hajam, csak más a minősége mosástól-mosásig. Frissen mosva dús hatású, vastagak a szálak, tömött és mégis lágy az egész. Az pedig, hogy 3-4 nap után zsíros, megéri, hogy nem hullik annyira, csak a normál mértékben.
Még mindig az előző hajszappanról írok.
A lányom korpásodását is szépen eltüntette a méregmentes termékekre való átállás.
Hiszem, hogy nem a szappan milyensége számít, hanem úgy általában az, hogy kiiktatjuk a mérgező vegyi anyagokat a tisztálkodó szerekből, mosószerek, öblítők, és hasonlók kapcsán is. Rengeteg bőr és hajgondot megold az, hogy a bőr természetes méregtelenítő folyamatai végre tudnak működni. Nem a sok kívülről bevitt méreg feldolgozásával, ellensúlyozásával kell foglalkoznia. Hisz a bőr az immunrendszerünk része, nem is kicsi része.
Az, hogy a szappanok gyógynövény főzetekkel készülnek, rakunk bele sok-sok természetes extra anyagot, iszapokat, agyagokat, növényeket, macerátumokat, natúr-nyers tejtermékeket, növényi vajakat, meg még rengetegféle szuper anyagot, ezek mind csak adnak hozzájuk még több extra jó hatást.
Akár gyógyhatást, bár a szappanok nem csodaszerek, külsőleg sok mindenen tudnak változtatni. De ne felejtse el senki, hogy az igazi gyógyulás mindenféle probléma esetén a belső rendrakással kezdődik.
Lélek és test. A bélflóra állapota felelős elsősorban a jó vagy rossz állapotunkért. Szóval a dolog nagyon is összetett, annál sokkal összetettebb, hogy egy szappan megoldja az összes bajunkat, külső elváltozást.
Írtam másik blogomon a pattanásosságról, akit érdekel olvassa el.

Most pedig az új szappan:

Összetevői: Olívaolaj, sertészsír. Rozmaring-kakukkfű és csalánfőzet, mint lúgoldó. Extraként tojássárgája, méz, hennapor, shea vaj, méhviasz és jojoba viasz került bele. Illóolajnak pedig rozmaring és kakukkfű.
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...