Nem az a buta ember, aki valamit nem ért meg, hanem az, aki megérti ugyan, de úgy cselekszik, mintha nem értené. Charles Richet

Habszappan és faggyú dolgok

A habosra sikerült mosószappannak roppant egyszerű a magyarázata.
Hideg alapanyagokkal ugyanis habszappant lehet készíteni.
Az én szappanom aktuális állapota akkor hideg morzsalék volt, mikor is hideg vizet öntöttem hozzá, és alaposan felvertem a habverőmmel.
Ekkor alakult ki a habos állapot, amit a tojás krémesen simává varázsolt.

Ma sikerült reprodukálni.
Mert épp ma reggel olvastam ezt a cikket a habszappanok készítéséről - mondanom sem kell, tök véletlen keveredtem ide - és teljesen felvillanyozott a dolog. Újra el akartam készíteni, csak most már direkt módon.
Viszont épp alapanyag hiány van, így el kellett napolni.
Azaz kellett volna, ha nem a sparhelten díszelgett volna egy három nappal ezelőtt otthagyott faggyúsabb mosószappan, ami mosószappannak nem az igazi, de kísérleti célra most tökéletes volt.
Arról, hogy miért nem jó, a cikk második felében írok.

Szóval fogtam ezt a nyersanyagot, ami a kályha langyos pontján már eléggé kiszáradt. Kicsit elmorzsolgattam, és kapott egy kis langyos vizet. Majd veszett habverőzésbe kezdtem, és szinte pillanatok alatt habos lett.
Egy tojással megint elértem a krémes állapotot, majd illóolajat tettem bele. Az amúgy teljesen átlagillatú szappan most olyan lett, a geránium illótól, mint a régi Kék-Vörös szappan.
Színeztem is kicsit, felvágni holnap fogom.

A cikkben, amit linkeltem le van írva, hogy szilárd zsírokat habbá lehet verni.Gondolom nem betonkeményre kell gondolni, hanem a folyékonyból visszahűlt, de még nem rigor mortis állagú. És a lúgnak is hidegnek kell lenni. Ezt mint mondtam, még nem csináltam, de természetesen fogom. Nagyon várom, mert a habszappannak semmi extra jelentősége nincs, de egyrészt úszik a vízen, és jól néz ki. Plusz egy számomra új technika, amit élvezettel tanulgatok.


A faggyúról a mosószappanban

Érthetetlen volt számomra, hogy a saját készítésű mosógél miért nem mos szépen, miért nem lehet vele mosogatni. Ugyanis a ruhák leírhatatlanul gusztustalanok voltak. A mosogatás is hasonlóképp zajlott vele.
A zsír úszkált az edényben, pedig a koszosakat elő-öblítjük, nem mocskosan pakoljuk a mosogató edénybe.
Ráadásul jó visszajelzések jöttek a mosógélről, szóval másnál működött.

Igen, bolti mosószappannal.
Amiben nincs faggyú.
A régi szappanokban viszont szintén volt faggyú, minimum 25%-ban, de voltak teljesen faggyú szappanok is.
Arra jöttem rá, hogy régen ugye dézsában mostak, forrázva a ruhákat, illetve meleg vízzel leöntve, és abban mosva. Így a faggyú rendesen működött. A mosógélt viszont a mosógépbe teszem, ahová hideg víz megy, és a mosógép melegíti fel. Viszont ennyi idő elég neki a hideg vízben, hogy kicsapódjon a faggyú. Nem tudom miért van ez, lehet nem is ez az oka, de az azóta faggyúmentes szappanból készített mosógéllel nem ez a helyzet. Azzal teljesen tiszták és jó állagúak a ruhák.
A mosogatásnál is arra kell figyelni, hogy ne álljunk le, haladjunk,ne hűljön a víz. Így erre a célra is használható. Lényeg, hogy kiderült, a faggyús szappant csak forró vízzel lehet használni :))

Egyébként a következő mosószappanom hamulúggal fogom készíteni.
Részletek később.
Fotót holnap csatolok a habszappanról :)

19 megjegyzés:

  1. Szia!Régóta olvasgatom a blogodat,nagyon tetszik,szép szappanokat készítesz:)

    Elkészítettem a használt zsírokból készült szappanodat trisóval,elég jó lett,de mikor megkeményedett a formában,eléggé elkezdett törni,bár viszonylag egyben maradtak a négyzetek.Most várom hogy száradjon.
    Kérdésem az lenne hogy ez a trisó mennyiség nem sok 1kg zsiradékhoz?Mert egy kis darabot kiprobáltunk és kézmosásnál nagyon szárít.Ez mitől lehet?

    Másik kérdésem:olvastam hogy szódával is lehet készíteni,erről tudsz valamit?Kókusz szappan szeretnék csinálni hajmosásra meg fürdésre,plussz zsírból még mosószappant de mosószodából.

    VálaszTörlés
  2. Szia!
    Szerintem mindenképp hagyd állni pár hetet, mert a hideg eljárásos nátronlúgos szappanok is szárítanak frissen. Bár a szaponifikáció lezajlik 24 óra alatt, de az ezt követő pihenőhónapban még történnek pH-változások a szappanban.

    A cikkben amit a trisós szappanról írtam, linkeltem a forrást, ami alapján a receptet kipróbáltam. Ezután úgy döntöttem, hogy a trisó egyrészt foszfát, másrészt drága, ezért maradok a nátronlúgnál.
    1 kg zsírhoz 1 kg trisó 5-600 ft.
    1 kg zsírhoz 150 gramm nátronlúg: kb. 200 ft. Fogok bejegyzést írni a hamulúgos szappanfőző kisérletemről is, de mosószódával nem igazán lehet megoldani.

    A mosószóda ugyan lúg, ugyanúgy exotherm folyamatokat gerjesztő anyag mint a nátron, csak épp sokkal gyengébb. Azaz a mosószódába belenyúlhatsz vizes kézzel, és ugyan érzed hogy melegszik, de bajod nem lesz tőle. Ugyanezt a nátronnal még száraz kézzel sem csinálnád meg, mert a bőr nedvességtartalmával is reakcióba lépne és mélyen égetne. Mint ahogy rendesen le kell zárni a tároló tégelyét is, mert a levegő nedvességtartalmától is beindulhat.
    Szóval ez az anyag kell a zsír elszappanosításához, ez az erős.
    Feltételezem, hogy míg a nátronból 15 deka kell 1 kg zsírhoz, mosószódával is meg lehetne valahogy oldani, mondjuk másfél-két kilóval, de megéri? És ha nem sikerül? Az a szóda belekerült 5-700 forintba.

    Az még a baj, hogy hallasz ezt-azt, de emberekkel nem tudsz beszélni akik ott voltak és csináltak, mert nehéz találni ilyet. Én ezt tapasztalom, pedig falun élek, körbe vagyok véve értelmes idősekkel, és nem emlékeznek.
    Hiába, kis gyerekek voltak akkor, és ha segítettek is a szüleiknek, de a részleteket nem jegyezték meg. Pontos leírások nincsenek, fél információkból dolgozni pedig nem jó.

    A trisós szappan töredezésének pedig utána fogok járni.

    VálaszTörlés
  3. Köszönöm a gyors választ:)

    Én is pont azon gondolkodtam hogy van kb 10kilónyi zsírom amiből szappant főzhetek,de ha megveszem hozzá a trisót ami ugye 10kg,nálunk 900ft kilója,9000ft,ami azértdurva szerintem.Ennyi pénzt kiadni,és ha nem sikerül netán akkor kidobhatom.

    Sima kókuszolajból,aloe verával lehet készíteni hajmosó szappant?Ezt szeretném fürdésre is.
    Manna szappanoknál olvastam a kókuszos-aloés szappanról,állítólag jó.
    Nem tudnál nekem egy receptet írni?1 liter kókuszhoz mennyi foyladák és nátron kell?Mennyi aloe kell bele?Mert nekem van itthon növényem.Csak a belső gélt kell bele tenni,vagy mehet az egész növény turmixolva?

    Nátrium hidroxidot hol lehet kapni?

    Megmutatom a recepteket amiket találtam szódával kapcsolatban.

    http://creativiky.hu/szappanok-m/dedanyaink-igy-csinaltak-m/okori-szappankeszites-karbonat-m

    http://creativiky.hu/szappanok-m/dedanyaink-igy-csinaltak-m/kozepkori-szappankeszites-szoda-m


    Köszönöm a választ:)

    VálaszTörlés
  4. Még amit akartam:ki akarom próbálni a hamulúgos mosógélt,antivalin olvastam.Már gyűjtöttem hamut is.

    A hamulúggal történő szappan főzés engem is érdekelne.Mikor írsz róla?Nagyon kiváncsi lennék sikerült e?!

    VálaszTörlés
  5. A kókuszolaj önmagában nem jó szappanhoz, max. 30%-ot lehet használni, mert efölött már szárítani fog a szappan. Pótold olívával, zsírral, ilyesmivel. Az egyik aloldalamon a "Szappan dolgok, anyagok"-on van lista, melyik zsiradék mekkora arányban használható. Az oldalsávomon van szappankalkulátor, magyar és angol is. Az angol részletesebb, több zsír van benne, a magyar egyszerűbb.

    A hamulúgos szappan még nem sikerült, egyszer majdnem, de sóval elrontottam. Majd leírom, amint sikerül, rajta vagyok :)

    NaOH-t a Creativiky boltjában veszem, és az aloénak a belső géljét szokták bele tenni. Én még olyat nem csináltam, de 5%-nál több a nagy nedvesség tartalom miatt szerintem nem kell.
    A receptekről illetve a szappankalkulátor leírásáról olvasgass Illatos szappannál, annál jobb leírások nem kellenek :) És talán aloés szappanja is van.

    VálaszTörlés
  6. Köszönöm a tanácsokat:)

    Tehát akkor simán mehet a 30%mellé sima zsír is,ne ezt nem tudtam mert nekiáltam volna 1liter kószuszolajból készíteni és biztos nem sikerült volna.

    A mosószappanhoz lehet plussz valamilyen fehérítőt tenni főzéskor,pl mosószóda vagy szódabikarbóna.?sok fehér ruhánk elszürkült,ahhoz kellene.

    VálaszTörlés
  7. Magába a mosószappanba semmi extrát nem teszek, csak annyi történt mostanában, hogy próbálkozom a hamulúggal való elszappanosítással. Ahhoz a hamut a vízzel leforrázom, majd főzöm tovább, míg olyan erős nem lesz, hogy a beledobott madártollat szétmarja (van papagájunk). Ezt leszűröm, miután kihűlt, és ebben főzöm a zsírt. Eddig 8 óra főzés volt a maximum, de sok minden nem történt. Kicsit sűrűbb lett, de ennyi. Másnap beletettem a normál adag nátronlúgot, és így lett szappan belőle. Ez három nappal ezelőtt volt, ezt a szappant még nem próbáltam ki, de gyanítom, hogy erősebb fehérítő hatása van. Amúgy mosás ügyben tegnap írtam ezt:
    http://ordogkonyha.blogspot.com/2012/03/mosasi-dolgok-ruhaselejtezes.html

    VálaszTörlés
  8. Ja igen, Betty, a szappan törékenysége talán abból ered, hogy megfázott. Ha újraolvasztod és formába öntöd, helyre jöhet, csak takard be. Ha nem jön helyre, szappanreszelékkel is lehet mosni, mosógélt lehet belőle készíteni.
    Amúgy most olvastam Illatos szappannál, hogy nagyon dicsérik a 100% kókuszolaj szappant. De én nem kockáztatnám, hogy szárítson. Régen az olíva mellé kókuszt tettem, de kiváltottam sertészsírral. A szappanok tökéletesek, habzanak, és olcsóbb is. Ráadásul helyben "terem", nem utazza át a fél világot.

    VálaszTörlés
  9. Ami nekem van szappan,az 2 hete kész van már,de olyan érdekes mert nem akar kiszáradni,mindig mikor megfogom,olyan mintha vízes lenne,nem tudom mitől lehet.Ez is a megfzázástól?Mondjuk ez az adag ugyis mosógélnek megy,arra meg tökéletes.Pl a párom nagyon dicséri mert ha szerel és olajos a keze,olyan szépen leviszi neki.Max az ultra derm viszi le ennyire,az meg már elég erős.És az ő kezét nem szárítja,csak az enyém.

    VálaszTörlés
  10. Meszet tettél bele? Mert a trisós változatba kell.

    Amikor legközelebb szappant készítesz, vegyél ki egy adagot valamibe, és tegyél bele kávét. Sima őrölt kávédarát. Az a szappan is le fog hozni mindent. Én is azzal szedem le esténként a kályhától eredő korom-nyomokat, amit a sima szappan otthagy :)

    VálaszTörlés
  11. Tettem bele meszet.
    Legközelebb ha csinálok akkor ugyis nátrium hidroxidos fog készülni,feltéve ha sikerül vennem helyben.Tudom van neten is,lehetne venni,de ha nem muszáj akkor nem fizetnék rá még postát is.

    A körömvirágos krémed ami zsírból készül,annak változik az állaga?krémszerű lesz,vagy marad zsír?Jó lenne csinálni valami jó kis kézápolót aloe verból,körömvirágból,mert ezek beváltak kéz repedezettségre.Csak amit találtam receptetek azok elég drágák,sok mindent meg kell hozzá venni.
    Van 1 amibe kókusz olaj,kókusz tej meg bármilyen olaj kell,méhviasz,ez jónak tűnik és még méhviaszom van is itthon mert a párom nagyszülei méztermelők voltak és találtunk több kilót.
    Ez a fajta gondolom krémes állagú lehet.

    Ha folyékony sampont szeretnék kókuszos szappanból,akkor mivel tudom felhigítani a szappant?Folyékonyt sampont jobban szeretem,még a fürdésre elmegy a szappan,ugyis szivacsra megy.

    VálaszTörlés
  12. A körömvirágkrém állaga marad zsír, bár kicsit kisimul. Szerintem érdemes kipróbálni, mert beszívódik rendesen. vagy veszel finomítatlan shea vajat, esetleg kakaóvajat és körömvirág olajjal kevered ki. Lehet habosítani is sima habverő robotgéppel, mikor felolvasztod, belerakod az olajat, és hűtöd. Még nem kemény, de majdnem, és ki van hűlve, akkor elkezded habverőzni. Szép könnyed állagú lesz, kenhetőbb. Pl. creativiky-nél van lúg is meg vajak is, és receptek is, meg fórum is. Ezek a vajak azért is jók, mert nagyon kevés kell belőle, hogy hidratáljon. ha próbálsz egy helyről vásárolni, akkor azért lehet spórolni a fuvarköltségen. Én még innen vásárolok:
    nagymamikincsestara.boltaneten.hu


    Folyékony samponokat lehet készíteni kálilúggal, én még nem csináltam, Illatos szappannál van leírás. Én lereszelem a szappant, kb. ugyanannyi vízzel felengedem, és összeolvasztom. Ez kicsit ugyan merev lesz, olyan zselés állagú, de kenhető és habzó valami.

    VálaszTörlés
  13. Elkészítettem a nátron lúgos szappant,elég csúnya,sűlt zsírjaim voltak,a szappan színe is barnás lett,de nem zavar mert itthoni használatra kitűnő.
    A végére nagyon sűrű lett,alig lehetett keverni,tettem bele még vízet.Egyébként szépen lehetett darabolni,nem töredezett.

    VálaszTörlés
  14. Szeretném kérdezni hol találom a Creativky-t, szeretnék venni NaOH-t. Én Tompai vagyok

    VálaszTörlés
  15. Helló. Itt: http://bolt.hazikence.hu/

    VálaszTörlés
  16. Rigor mortis??? Te komolyan a halottaknál beállt hullamerevséghez hasonlítottad a szappan állagát?!?! Azért ez még nekem is erős. Amúgy a bejegyzés jó és hasznos, de ennél a résznél dobtam egy hátast....

    VálaszTörlés
  17. Ma már valószínűleg másképp írnám.
    Ha nem ismered az "író" akkori lelkiállapotát, nem tudsz semmit a motivációról.
    Majdnem 4 éve volt... tényleg számít?

    VálaszTörlés
  18. Ma már valószínűleg másképp írnám.
    Ha nem ismered az "író" akkori lelkiállapotát, nem tudsz semmit a motivációról.
    Majdnem 4 éve volt... tényleg számít?

    VálaszTörlés
  19. Ma már valószínűleg másképp írnám.
    Ha nem ismered az "író" akkori lelkiállapotát, nem tudsz semmit a motivációról.
    Majdnem 4 éve volt... tényleg számít?

    VálaszTörlés

Ha a véleményed nem titok, a neved se legyen az :) Tisztelj meg az aláírásoddal.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...