Nem az a buta ember, aki valamit nem ért meg, hanem az, aki megérti ugyan, de úgy cselekszik, mintha nem értené. Charles Richet

Avokádómag-krém a ráncok ellen, illetve száraz bőrre

Gondoltam a tegnapi csalánkrém-siker után, hogy krémbe álmodom az avokádó magjának ránctalanító hatását. Ebből nyerik a hidegen sajtolt avokádó olajat, ami könnyen felszívódó, ráncok kezelésében jól működő olaj. 2 db magot lereszeltem, majd felengedtem annyi vízzel ami ellepi, és 15 percig forraltam. Ezután botmixerrel pépesítettem, és leszűrtem. A pépet lábasba tettem, öntöttem rá 1 dl-t a leszűrt folyadékból is, és 100 ml mogyoróolajat (még mindig nincs olíva).

A mogyoróolaj mélyen felszívódik, ez a tulajdonsága nagyon hasznos, amikor hidratálásról van szó.

Vízbe állítottam a lábost, és így melegen tartottam egy órán át. Menet közben kétszer is lekapcsoltam a tüzet, nehogy túlmelegedjen. Az óra vége előtt 10 perccel tettem bele 20 gramm shea vajat. Mikor letelt az idő leszűrtem, majd 20 gramm méhviasszal és 2 gramm karnauba viasszal visszatettem melegedni.

Kitérnék a karnaubára kicsit.


Megvettem, hogy majd lesz vele valami, szeretek újabb dolgokat kipróbálni. Megérkezett kis lapocskák formájában, amit rögtön fel is olvasztottam, tégelybe tettem. De nagyon nehezen olvadt. Mert az olvadáspontja 80-90 C. 
Ami alul a vízgőz fölött volt az edényben, az olvadt, fentebb kemény volt. Így részletekben öntöttem tégelybe, ahol szinte rögtön visszadermedt. Itt már kezdtem aggódni, mit fogok én ezzel kezdeni? Mibe lehet ezt a betonkemény bigyót beletenni? 
Majd olvastam, hogy szájápolók, testápolók, naptejek részeként lehet felhasználni, mivel a bőrt selymessé teszi. Akkor belekevertem egy ekcéma elleni kakaóvaj keverékembe 5%-ot, és teszteltük.
A kisfiam arca azóta van rendben, a legnagyobb ekcéma-folt teljesen eltűnt. Olyan az arca, mint babakorában. Már csak a szemhéján van egy kis szárazság, de napról-napra az is csökken.

Szóval a karnauba jó, de nagyon kevés kell belőle, és nehézkes az olvasztása.

A viaszok, mint a méhviasz, és jelenleg a karnauba is, a krémekben mint emulgeátor szerepel. Mivel a víz és az olaj nem keveredik, kell egy anyag, ami ezt megoldja. Egyesíti a kétféle folyadékot, lehetőleg egy kenhető, egynemű formában.

Tehát az avokádó maggal készített krémem elkészült, beleolvadt a méh- és karnauba viasz is. Átöntöttem egy magasabb falú edénybe, és mikor elkezdett hűlni (38-40 C- kézmeleg), tettem bele 10 csepp Grape vital cseppet a tartósítás miatt, majd habverővel dolgoztam át. Ettől kicsit levegősebb lesz, könnyebben kenhető.

A kemény zsírok meleg, de hűlő állapotban ugyanúgy habosíthatóak, mint a tejszínhab. Ezt szereti kihasználni az, aki arckrémeket is készít :)

Nagyon izgalmas ez a kotyvasztás!

Csalánozzunk! - A csalánkrém

Itt az idő, nő a csalán.

Mi mindenre jó?

Ha teaként iszod a forrázatát, elsősorban kúraszerűen idd, 4-6 hétig, mert hosszútávon megbetegíthet. Ugyanis kimossa a létfontosságú ásványi anyagokat a szervezetből. Merthogy erős vértisztító hatása van. Tehát teáját csak kúraszerűen lehet inni , tartós fogyasztásra nem ajánlott. De egy-egy méregtelenítő kúra fontos része lehet, mert fokozottan oldja a salakanyagokat, tisztítja az emésztőcsatornát, a vizeletkiválasztó rendszert, és erősíti az immunrendszert. Ismétlem: 4-6 hétig, napi 3 csésze (6-7 dl) csalántea méregtelenítő kúra részeként.

Ellenben a levele turmixolva, feltölti a szervezetünket ásványi anyagokkal, nem is akárhogy, mert rendkívül bő forrása a létfontosságú ásványi sóknak, vasnak

A konyhás-oldalamon igen sokszor adtam már közre recepteket, milyen ételekbe lehet belecsempészni a csalánt.

Most nem erről akarok szólni.

Hanem arról a felhasználásról, ami mindenkinek elérhető, aki tud szedni pár zsenge csalánhajtást. Amit lemosás után, aprítva, kis vízzel összeturmixolunk, majd leszűrünk. Szappanosok lúgoldó alapnak használhatják hajszappanokhoz, gyógyszappanokhoz. Fürdővízhez lehet adagolni, illetve fejbőrbe masszírozva hajpakolásként alkalmazható. Célja a hajhullás csökkentése.

Bővebben a csalán felhasználásról itt, és itt is olvashatsz.

Amit most én készítettem, az a csalánkrém, bőrre kenhető változatban.

A csalán felső, zsenge részét szedtem le, a 4. levélig. 10 ágat, kb. egy maréknyit, ami mérve 35  gramm volt. Megmostam, aprítottam. Itt jön egy trükk, mert a csalán frissen csíp. Benne hagyom a vödörkében és ollóval aprítom fel. Majd vízfürdőbe állított lábosba tettem, és felöntöttem olajjal. A recept ugyan olívaolajat írt, de nekem most csak mogyoróolajam van. Így azt tettem rá, annyit amennyi ellepte. Ebben a formában melegítettem egy órán át. Azaz a víz forrongott alatta, a meleg olajban pedig kioldódott a csalán hatóanyaga. Fél óra melegítés után kicsit levettem hűlni, nehogy túlmelegedjen, és botmixerrel aprítottam még egy kicsit a csalánon, majd tovább folytattam a melegen tartást. Mikor letelt az óra, dobtam még rá 35 gramm shea vajat, és ugyanennyi méhviaszt. Ezzel összeolvadt, és kihűtötte annyira, hogy egy rongyon át lehetett szűrni. A sűrű részt külön üvegbe tettem, ez jó lesz akár szappanba, akár csípésekre, valamire :)




A szűrt krém pedig pattanásos, ekcémás, rozáceás, allergia-kiütéses bőrre, rheumatikus és ízületi fájdalmak helyi kezelésére. A csalán sejtmegújító, regeneráló hatását a mogyoróolaj mély hidratáló hatása egészíti ki.

Illata kellemes csalán illat, amit én személy szerint szeretek. Érezni rajta persze a méhviaszt, shea vajat is.
A shea vaj kihagyható, elég az olívaolaj és a méhviasz is. Ellenben a jó hatás fokozásáért lehet a csalánnal megegyező mennyiségű körömvirággal kiegészítve készíteni.

Az eredeti recept forrása itt.

Energiaminta



A növények energiamintája az, ami mégis visz valami gyógyító erőt egy-egy jól megkomponált szappanba.

Mindennek van egy energiamintája. Jó vagy rossz, de van.
A negatív gondolataink negatív rezgéseket keltenek, ezeket sugározza az, aki gyűlölettel vagy félelemmel tekint a világba. A növényeknek nem hinném, hogy vannak félelmeik vagy tudnának gyűlölni. A növények rezgése, kisugárzása jó. Bár jó és rossz csak az ember szemszögéből nézve van az univerzumban. Ezzel a rezgéssel, energiamintával egyesül a lúg, aminek egyébként szintén  megvan a saját energiamintája, ami a szappanokban elvegyül a gyógynövények, olajok energiamintájával és megalkotnak egy egyedi
mintát.

Azt is tudjuk, hogy a szappan nem klasszikus gyógyszer. Nem gyógyít náthát, sem reumát. Illetve nem úgy gyógyít, mint a modern kori medicinák. De amibe gyógyító erővel rendelkező anyagot építettünk, az gyógyszer.

Lehet, hogy emiatt esik jól a náthás, láztól gyenge állapotban egy kakukkfüves fürdő, és akkor már legyen a szappan is kakukkfüves. Én így szeretem. És ha lelkileg jobban érzem magam tőle, az már a gyógyulás kezdete.

 És így ebből a nézőpontból vizsgálva, miért ne érezhetné jobban magát az a reumás, aki a rozmaringos, esetleg csalános szappant használ? Meggyógyítani nem fogja? Lehet, de tartósan a gyógyszer sem. Amíg fel nem oldja azt a szálat, ami a betegséghez köti, addig az megmarad. A tünetek csökkennek, de a betegségeket elsősorban lelki és szellemi szinten kell gyógyítani.

Sok ember ragaszkodik a betegségeihez is, senki és semmi meg nem gyógyítja, mert ő maga nem akar meggyógyulni. Ez nem tudatos, de hibás hozzáállás, viszont a mi kultúránk nem készíti fel az embert az életnek eme részére. Nálunk aki beteg orvoshoz megy, gyógyszert szed, műtteti magát. És még az a jobbik eset, aki az orvos utasításait betartva kúrálódik. Van aki teljesen elhanyagolja a gyógyítható problémáit, míg a végén visszafordíthatatlan folyamatok indulnak el nála. Az orvos a diagnózis miatt fontos része a beteg életének, de a nyugati orvoslás nem feltétlen jó irányba visz egy-egy betegséget. A gyógyszerek mellékhatásairól nem is beszélve.

A nyugati, modern gyógyászat elsősorban tüneteket gyógyít, nem a probléma gyökerét keresi. Elsősorban, mert azért kivételek vannak. Jó orvosok, jó szakemberek vannak.

Nem biztos, hogy a gyógyszerré alakított gyógynövények jobbak mint az erdőben vagy patakparton szedett, szárított és megfelelően alkalmazott gyógynövény drogja. Mert az sem mindegy, mikor szedjük, hogyan használjuk a gyógynövényeket. Az sem mindegy, kinek milyen gyógynövényt ajánlanak.

Ki ért ehhez?
A régi vajákosok értettek. Az ő leszármazottaik közt vannak ma különféle gyógyítók, gyógynövény-értők, herbálasztrológusok. Ez utóbbi szó nekem is ismeretlen volt pár hónappal ezelőttig. Mikor is örömmel fedeztem fel, hogy a falunkban él az ország egyetlen hivatalosan herbálasztrológiával foglalkozó személye. De ez a "hivatalosan" talán nem feltétlen lényeges, számomra semmiképp. Tulajdonképp pár véletlen találkozás hozott össze minket, és itt a véletlen kérdéses szó :))
Bár még nem sokszor találkoztunk, de egy fantasztikus kisugárzású embert ismerhettem meg Monika személyében. Mi az ő területe? Horoszkóp alapján látja a jelenlévő és jövőben lehetséges betegségmintákat, amit az adott személy hordoz. Erre ajánlja a megfelelő energiamintájú gyógynövényt.

Linkelek egy cikket, ami az alapokról szól.

Alternatív mosogatás


Sok kérdés érkezett erről, így összefoglalom, hogy meglegyen. És bár nem szappan, de szerintem ide is elfér ez az írás

Tehát a méregmentes háztartás eléréséhez többek közt kiiktatjuk a foszfátos mosószereket, öblítőket és a mosogatószert is. De akkor mivel mosogassunk?
Ha szétnézünk a mosogatószer piacon, azt láthatjuk, szinte mindennek az összetevői közt ott virít a sodium laureth sulfat, natrium laureth sulfat, amik a habosságért felelősek, és amik a májban lerakódó mérgek. A tartósítószerek, amiket most nem akarok itt leírni, mert mindnél más. Mindenki vizsgálja meg a saját habzós-extra zsíroldó mosogatószerét, és ha kíváncsi akkor itt ebben a hatóanyag keresőben kikeresgélheti mi micsoda.

Ennyi volt az a rész, hogy miért is nem akarok ilyeneket használni. Hogy miért vállalom inkább azt, hogy a műanyag edények bizony néha zsíros tapintásúak, mert vannak erős zsíros szennyeződések, amiket nagyon nehéz letakarítani. Tudom, a műanyag tányérokat és tálakat kéne lecserélni, de ez nem egy gyorsan járható út.
Inkább törékeny tányért adok a kicsiknek is, mert mondjuk a pörköltszaft elég ragaszkodó tudna lenni, ha műanyag tányérból ennénk. De mondjuk a munkahelyre csomagolva, a meleg ételnek ez a legjobb. Mert az üveg törik, más pedig nincs.

Az alternatív szerek

Mosószóda

A meleg vízben jól oldódik, hideg vízben összeáll, kemény és használhatatlan lesz. De még ekkor is fel lehet oldani, meleg vízbe téve.

Állóvízben mosogatok. Így rászórom az előzőleg nagyjából leöblített edényekre a por alakú szódát, és felengedem a meleg vízzel. Az öblítővízbe pedig fél deci ecetet öntök, ami semlegesíti a mosószódát. Ha extra zsíros érzetű edénnyel kerülünk szembe, akkor a meleg vízbe mártott mosogatószivacsot még a mosószóda porban is megmártjuk, azzal sikálva a zsíros részeket. Ezt esetenként többször ismételve. Mikor a nedves kezünkkel érintkezik a mosószóda, melegséget tapasztalhatunk, mivel ez egy exotherm anyag, egy gyenge lúg. Vízzel, nedvességgel érintkezve melegszik. Semmi problémát nem okoz, az enyhén kellemetlen érzeten kívül, amit kb. a tizedik eset után már megszoktál.
A bőröm a vegyszeres mosogatás után mindig kiszáradt, a mosószódától nem annyira.

Mosószappan

Reszelve és a mosóvízhez adva szuper mosogatószer-én kevés kávézaccal kiegészítem, illetve zaccos sószappannal, amitől mégjobb zsíroldó lesz a mosogatószerem. Jól habzik, jól tisztít, rég ezt használom mosószóda helyett.

Mosózselé

Nem az igazi, beleül a szivacsba, kimoshatatlanul. Míg forró A víz, addig használható, utána úszkál a víz tetején. Mosogatóronggyal (nem szivaccsal) lehet használni.

Hamulúg

A forrázott, azaz gyengébb hamulúggal ugyanúgy lehet szuper jól mosogatni, mint a mosószódával. A mosogató edényembe rakok 3 dl-t, és ugyanúgy mosogatok, mint a mosószódával. Azaz a víz alatt mosom a szivaccsal, majd öblítem. Ha extra szennyeződés van, akkor mosószódába mártom a szivacsot, és azzal súrolok. Lehetne ehelyett a forrázott hamu szárazanyagát is használni, de azt csak a tűzhelyen használtam ezidáig.

Öblítés

Az öblítős víz mindig legyen savas. Az ecet minden háztartásban megtalálható, almaecet is jó. Ha nem szereti valaki a szagát, akkor két evőkanál citromsavat oldjon fel az öblítővízben. Ez akármelyik élelmiszerboltban is kapható, de háztartási üzletben vagy patikában nagyobb kiszerelésben olcsóbb.

És feloldva vízben, a ruhaöblítő helyére is lehet önteni, a ruha nem lesz még véletlen sem ecetszagú. Egy literes flakonba teszek egy evőkanál citromsavat, langyos vizet, és 10 csepp jó minőségű illóolajat. Ezzel lesz némi illata is a ruhának.

Ha pedig a kezed félted az alternatív szerektől esetleg a savas öblítőktől, akkor gondolj arra, hogy a vegyszerektől még sokkal rosszabb volt. Csak nem is gondoltál rá, hogy mondjuk a szemölcs vagy ekcéma ezekre egy válasz a testedtől. Ez persze nem tendencia, nem károgás, csak egyszerű levezetés. Nem lesz mindenkinek ugyanaz a baja, és nem mindenkinek lesz baja. De ha bármi eltérés lép fel a test működésében, akkor érdemes elsőnek a vegyszerek hatásaitól megszabadítani a testet. Mert a gond ott fog fellépni, ami az adott embernél a leggyengébb, legsérülékenyebb. Ez már szellemi szint, avagy karma. De nevezheted öröklődésnek is :)

A vegyszereket a mosogatószerből ráadásul még meg is esszük. Bármilyen jól leöblíted, ott marad nyomokban. Valahogy én nem vágyom rá.

Bolti öko szerek

Nem szóltam a bio-testbarát-öko mosogatószerekről.
Van, amelyik extra módon szárít, pedig nincs benne mérgező vegyszer. Biztos van olyan, amelyik minden tekintetben szuper, de őszintén szólva nem bírom megfizetni. Fél liter is 800-1000 forintnál kezdődik, plusz szállítás. Mivel ezek nem minden sarki boltban kaphatóak.
Én egy 8 személyes 3 kutyás háztartást vezetek, oda kell figyelnem, mennyit költök ilyesmire. Tehát ezeket nem én fogom kipróbálás címén megvenni, most még biztos nem :)

Utószó

Fontos szólni a leégett szennyeződésekről. Ha fával tüzelsz és van tiszta fahamu, akkor az a legjobb, amit ilyenkor segítségül hívhatsz. 3-4 evőkanál hamu egy 2 literes edénybe (nagyobba pár kanállal több), felengedve háromszoros mennyiségű vízzel. Ezt felforraljuk, majd a lángot visszavéve még egy fél órát főzzük. Ablakot ki kell nyitni, mert ez egy maró anyag, a nyálkahártyának, tüdőnek kellemetlen és ártalmas lehet. Nem kell megijedni, az ablaknyitás épp elég ellene :)
Mikor kihűl kiöntjük (wc-be vagy udvarra mehet), és az edényt elmosogatjuk. Szépen feloldja a leégett szennyeződést. Durva égés esetén lehet, hogy többször meg kell ismételni, de működik, nem kell a lábast kidobni vagy vakargatni.
Ha nincs fahamu, a szódabikarbónával lehet hasonlóképp eljárni, csak az sokkal lassúbb hatású.

Az én hozzáállásomról

Amit már egyszer kiiktattam, azt nem vagyok hajlandó visszaengedni. Inkább lentebb adok az igényekből és elvárásokból. Tisztában vagyok vele, hogy amit a vegyszerektől megszoktam, az nem elvárható a környezetbarát és testbarát cuccoktól. A mosásnál egyébként nem volt visszaesés, mikor még mosószert használtam, akkor sem tűnt el minden folt. Mosószódával sem és mosógéllel sem. Az extra szennyeződéseket bizony szükséges áztatni és mosószappannal átdörgölni. Ez nekem heti kétszer fél óra többlet munka.

Mosogatógép

Ha lenne mosogatógépem, akkor is mosószódát és ecetet használnék. A mosószóda 40 C felett remekül oldódik, és vízlágyítóként is funkcionál. Esetleg hamulúggal erősítenék a hatásfokán. Ezek a szerek a mosógépben is jól működnek, a mosogatógép is hasonló felépítésű csak nem forgat és fugáz. Viszont ugyanúgy célszerű előmosogatni, azaz a darabos szennyeződésektől megszabadítani az edényeket.
Kapható mosogatógépbe való tabletta és egyéb adalék, ami öko. Megfizethető is van, és drágább is. Az összetételt mindig nézni kell, mert akad SLS-t tartalmazó is az öko-nak nevezettek közt.
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...