Nem az a buta ember, aki valamit nem ért meg, hanem az, aki megérti ugyan, de úgy cselekszik, mintha nem értené. Charles Richet

Olvasztós folyékony szappan

Igen, a téma állandó.
Mindig vannak már kézbe-vehetetlenül olvadt, ázott vagy túl kicsi szappanmaradékok. Amit azért sajnálunk kidobni, és nem is kell.
Bevallom, én mosószert nem pipereszappanból készítem, hanem mosószappanból. Az arra való, nem keverem a dolgokat.
Nagyon egyszerű az egész. A nagyobb darabokat lereszelem, a kisebb, ázottakat simán bedobálom a lábosba. Kétszeres mennyiségű vízzel felengedem, és fél percig, lassú lángon kevergetve átlangyosítom. Ennél több nem kell neki, ne veszítse el az esetleges gyógyhatást, ne barnuljon meg, és ha tejes szappanról van szó, akkor ne büdösödjön.
Mert a kecsketejes szappanokat nem lehet újraolvasztani ha elrontottuk, hisz a tej magas hőfokon barnul, büdös lesz. Ezen a módon olvasztva viszont nem. Megmaradt az eredeti szappan tiszta illata, az enyhe jázmin illat sem illant el.
Persze turmixolni kell, tudjuk: a botmixer nem drága, és nagyon sok mindenre használható, szerintem szerves része a nem szappankészítő háztartásnak is.

A képen egy kecsketejes körömvirág szappan látható felolvasztva, 12 óra állás után.

Ami még kérdéses, hogy nem válik-e ki a víz, az egyéb folyadék.
Jelentem: nem.
Szépen egyben marad a folyadék, nem kell rázogatni használat közben.

Amivel pedig lehet trükközni: plusz gyógynövényezés.
Azaz az olvasztó folyadék valójában gyógynövény forrázat.
Amit eleve a szappanreszelékre szűrve meg is van az olvasztás.

Hozzátenném, hogy ebben a formában a kevésbé habzó szappanokkal is könnyű a hajmosás, akár göndör hajnál is, pedig nem habzanak jobban :)

Beletölthető pumpás flakonba, kiürült tusfürdős, kimosott, üres mustáros, stb. flakonokba.

Utólagos megjegyzés: öt nap alatt bebüdösödött. A nem tejes szappan azért tovább bírja, főképp pár csepp illóolajjal tartósítva.

Bőrbajok, újratöltve

Korábban megjelentetett írás, némiképp kiegészítve.

Kezdem talán azzal, nem vagyok semmiféle szakember. Szappanokat készítek, amiket magunkra kenünk, majd lemosunk. De mégis meglepve tapasztaljuk, hogy régóta meglévő, kisebb-nagyobb bőrbajaink, hajbajaink csökkennek, eltűnnek.

Egyszerű dolgokról beszélek, mint például a sehogy nem múló láncszemölcs. Amikkel a lányom volt tele két évvel ezelőttig. Majd a háziszappanok használatának kezdetével egy időben (egy hétnyi háziszappan használat után) mind eltűnt róla. pedig előtte évekig jártunk bőrgyógyászatra, kapott szimpla szemölcsirtót, szalicilsavas erős ecsetelőt is, de nem csökkentek, hanem szaporodtak.  

Ma már tudom, egyszerű bőrreakció volt a kőolajos, műanyag mosakodószerekre. Ne gondolja senki, hogy ócskaságokat használtunk, mert samponból is mindig reklámozottat vettem, szappanból sem a kínai boltban vásároltam kilóra, és a testápoló-hidratáló is minőségibb volt. Mégsem volt jó, és ma sem az. Mert a termékek nem változtak, esetleg annyiban, hogy némelyiken már összetétel-lista sincs. Illetve natúrnak és természetesnek hirdetett szerek összetevői közt is ott díszeleg az SLS, PEG, mineral oil, alumínium klorid (izzadásgátlókban), stb.

Hozzátennék egy sztorit. Anno, 18 éves koromban kaptam egy Camay 2 in 1 tusfürdőt. Újdonság volt a piacon, és bár addig csak nyaranta testápolóztam magam, mikor kissé lesültem, kapva kaptam rajta. Az első használat után extrém reakciót tapasztaltam. Annyira kivörösödött és kiszáradt a bőröm, hogy szinte véresre vakartam. A tudatosság és odafigyelés messze állt még tőlem, de azt a tusfürdőt nem használtam többé. Használtam tovább az addigi Fa termékeket, de a bőröm problémája megmaradt hosszú évekig. Igaz, annyira nem viszketett, de épp eléggé ahhoz, hogy innen kezdve mindennapos legyen a testápoló használat.
Ma már tudom, hogy a Fa is tartalmaz kőolaj származékokat és detergenseket (habosító adalékok), de az a 2 in 1 tusfürdő csúcs volt ebben.
Mivel a bőrt érő negatív hatás meg nem szűnt, csak csökkent, így a reakció is csak kisebb lett, de ott volt évekig.

Szóval mindig megvolt a száraz, feszítő érzés a fürdés után, ami csak testápolóval, hidratálóval múlt el. Persze nem ennyire egyszerű, mert én nem bírom a bőrömön a krémet, elkezdek vakarózni attól is. Illetve így volt régebben. Mert a kőolaj alapú testápolók ugyanúgy nem engedik lélegezni a bőrt, mintha műanyag ruhába öltöztetnénk. Ráadásul vízelvonó hatásúak, irritálják a bőrt, eltömítik a pórusokat, és blokkolják a bőr természetes élettani funkcióit (kiválasztás, légzés, anyagcsere, keringés). (forrás:AntalVali)

Tudjátok például, miért lesz szép sima a hintőportól a bőrötök? Mert methylparaben nevű kőolaj származék van benne. A bőr egyenetlenségeit szépen elsimítja, igaz be is zárja a pórusokat. Tartósítószernek használják. Helyette javasolható a sima búza vagy kukoricakeményítő alkalmazása. Ugyanolyan sima lesz tőle a bőr, lehet illatosítani jófajta illóolajokkal, vagy egyszerűen a hintőporos dobozba tett: rózsaszirommal, levendulavirággal, kamillavirággal, stb.

Manapság nem igényel a bőröm külön kenegetést, csak akkor kenem be, ha extrém hatásnak van kitéve, mondjuk erős napsütés. Persze saját krémmel, ami olívából van, a legújabb vadrózsa-macerátum alappal készült. De nem kell naponta, hiszen a korábban vízhiányos bőröm mára normál bőr lett. Ehhez annyi kellett, hogy eleget igyak (3 liter/nap minimum), illetve nem használok semmi ásványi olajos terméket, nincs vegyi mosószer, öblítő, mosogató.

A táplálkozásomban még akadnak hiányosságok, nem étkezünk teljesen méregmentesen. De azt hiszem mivel nincs leterhelve az immunrendszerünk a vegyszerek elleni küzdelemmel, nem szedünk semmi felesleges orvosságot (semmit), így ezt ki tudja védeni, tudja ellensúlyozni.

Lehet, hogy nem vagyok mai nőideál, mert nem frissen manikűrözöttek a körmeim, nem sminkelek, nem érdekelnek a ráncok sem, túlsúlyom is akad, és időnként el is fáradok, de még mindig állíthatom: jó ez így nekem. Az említett dolgok nem hiányoznak. Túl nagy az általuk okozott hosszútávú probléma, hogy megérje.

Azt hiszem megértettem, minden összefügg mindennel, a világon is, és a testben is. Amit magunkra kenünk az a májra is hat. Nem csak a bőrre. Ha méreg van benne, az felszívódik, az a véráramba is be tud kerülni. Vannak apróbb felhámsérülések, vannak sebek, ahol igenis be tud jutni ez meg az, és azzal már a májnak, vesének is dolgozni kell.
És így tovább. Egyik baj hozza a másikat, és ha leterhelt az immunrendszer, akkor nehezebben gyűri le a kisebb bajokat is. Nem beszéltem a lelki gondokról, ami kinek nincs? Persze, hogy mind rágódunk dolgokon, agyalunk ezen-azon, ezzel szintén gyengítve magunkat.
Van ami ellen lehet védekezni, van amivel együtt kell élni. Szerintem a káros kozmetikumokat el lehet hagyni.
Ez volt a mondandóm lényege.

Rózsaszappan barnában

Állandó téma a színezés. Próbálkozunk sok mindennel, csináltam én is szilvából szappant (azaz a folyadék volt szilvapüré), barna lett. A bodzabogyó szürkés lesz, a paradicsom rózsaszínes, a pirospaprika narancsos árnyalat, és a többi.
Amit jól el lehet érni, az a fehér, fekete, barna és zöld. Persze a sárga sem túl bonyolult, és a rózsaszín is elérhető némi rózsaszín agyaggal.

De rózsaszirmokból nem és nem lesz rózsaszín szappan.
Ez a szappan rózsaolajból készült, azaz olívában áztatott rózsaszirmok, amiket a végén bele is turmixoltam az olajba. Addigra persze színtelenné váltak, mert nagyjából ez történik az olajban áztatott friss szirmokkal.
A folyadék rózsavíz volt, három napig ázott a vízben a sok szirom, amiket persze szintén turmixoltam.

Hennát tettem még bele a végén, hogy az egyre barnuló masszám hátha némileg rozsdaszínű lesz, de nem lett.
kép a szobában

kép kinti fényben
Ennél a szappannál csak a tetején lévő rózsaszirmok, és az a finom, gyenge rózsaillat, -ami az olajból és a rózsavízből származik- árulja el rózsás mivoltát. Illóolaj nincs benne.

Mosás szappanreszelékkel, szappanszínezés pirosra

Az olvasztott szappanreszelék

Az előzőekben leírtakhoz tenném hozzá, a szappanreszelékes mosás nem jött be nekem. Igaz, extra koszos gyerekeim vannak, ők aztán mindent megtesznek azért, hogy ki tudjam fejleszteni a legjobb folttisztító hatású mosószappant :)
De ezt is ki kellett próbálnom, hogy be tudjak számolni róla.

A helyzet az, hogy az általam készített szappan ilyen felhasználással van akinek bejön.
Készítettem reszeléket, és feloldottam kétszeres vízben, vártam, míg felolvad, néha átrázogattam, majd botmixerrel egyneműre kevertem.
Kipróbáltam, 2 nagy evőkanállal tettem a mosásba, és azt tapasztaltam, hogy a kevésbé mocskos ruhák tiszták lesznek, de illat szempontból nem frissülnek fel kellőképp.

Tehát nem büdösek, de van valami a háttérben. Másodszor is átmostam őket, most már tettem az olvasztott reszelék mellé fél deci hamulúgos mosófolyadékot, és az eredmény teljesen kielégítő, tökéletes lett.
Szóval örülök, hogy valahol működik, de nálam nem.

 Egyébként állagra olyan, mint a 80-as évek kedvelt joghurthabja.



A piros szín

A színezést általában a szappankészítési folyamatok végén csináljuk. Ekkorra már a zsiradék elvegyült, elreagált a lúggal, szappan lett. Ugyan érnie még kell, de akkor is szappan.
Arra gondoltam, hogy a főzésnél a pirospaprikát a zsiradékban kell kioldani, akkor lesz szép az étel színe, vízben kevésbé oldódik.
A pörkölt piros, illetve vörös, akkor a pirospaprika a szappanban vajon miért narancssárga?
Persze a lúg is megeheti a színét, de ki kellett próbálni másképp.
Mégpedig úgy, hogy a langyosra felolvasztott, elkevert zsiradékba kevertem a pirospaprikát, és ezután lúgoztam, kevertem készre a szappanmasszát.
Két merőkanálnyi olajról, és egy teáskanálnyi pirospaprikáról beszélünk.
A szappan most egy hetes, hidegeljárással készült, és szerintem szép a színe.


Egyébként nem fogok csak egyszínű piros szappant gyártani pirospaprikával, mert semmi értelme belerakni csak emiatt a szappanba.
A tetejére mintának, dísznek oké, egyszínűnek pedig jók az agyagok. Pl. rózsaszín vagy vörös agyag. Annak még a bőr szempontjából is van értelme.

Ez egy érdekes kísérlet volt, amit azt hiszem fokozni fogok úgy, hogy pár teáskanál pirospaprikát beáztatok pár napra olívába, és utána lesz belőle szappan.
Egyébként sok mindent kipróbáltam, ami tényleg természetes. Például hogy milyen színe lesz a szappannak a szilvától, a levendulavirágtól, kék agyagtól, indigóvirágtól, és eddig kék vagy lila színt nem sikerült produkálni.
Tudom, a piacokon árulnak kézműves szappanokat, amelyek közt van pl. lila is, és esküsznek a levendulaolajra, rózsaszín szappannál a rózsasziromra, stb.
Szappanos körökben viszont tudvalevő, ilyen színeket csak szintetikus szappanszínezékekkel lehet elérni. Amivel nincs gond dísz szappanoknál, de a legtöbb ember mosakodni szeretne a vásárolt szappannal, számukra pedig ez átverés.
A szappankészítőknek pedig azért rossz, mert nem képesek elmagyarázni az érdeklődőknek, hogy márpedig ilyen színű szappan nincs, mert a lúg barnát, szürkét, halványsárgát alkot belőle.

Bőr és környezetbarát mosás, öblítés

Nem akarok arról írni, milyen káros hatásai vannak a műanyag adalékokkal, kőolajszármazékokkal kidolgozott, nehezen lebomló, vizeket szennyező és a bőrnek is káros mosószereknek, idegméreg-anyagokból álló. orrnyálkahártya-gyilkos öblítőszereknek. 
Most többek kérésére csak arról írok összefoglalót, hogy lehet elkerülni a vegyszereket, akár városi létforma mellett is.

De azt még hozzátenném, hogy ha kiiktatod az életedből minimum a túlillatosított öblítőket, lehet rájössz, eddig ettől volt rendszeres migréned. Én ugyanis nem vagyok fejfájós, de keményen belehasít a fejembe a fájdalom, mikor egy-egy öblítőzött ruhájú ember kerül a közelembe. És némelyik olyan, mint a rovarirtók-nem az olcsó árkategóriásról beszélek.

Mosás, mosódió

Amit mindenhol ajánlanak a kezdő vegyszer elhagyóknak, a mosódió. Szuper anyag, de extrém foltok ellen nem az igazi, ráadásul hosszútávon elszürkülhetnek a ruhák tőle. Ettől függetlenül hasznos alternatíva, de ki kell egészíteni.
A mindenhol kapható mosószóda, szódabikarbóna, nátrium perkarbonát (fehérítő-folttisztító só) jó lesz mellé a foltok kezelésére, szürkülés elkerülésére.
Normál mosáshoz 6-7 darabka mosódiót kis vászonzsákba teszünk (általában mellé kapható), vagy belekötözünk egy pamut rongyocskába.
Frissítő mosáshoz elég is ennyi, 5-6-7 alkalommal felhasználható ugyanaz az adag dió. Mosás után ki kell tenni száradni, akár a zsákjával együtt feldobni a polcra, majd a következő mosásnál ismét a ruhák közé rejteni. Mikor lejárt az ideje, azaz túl vagyunk a 6-7 mosáson, még mindig főzhető ki belőle felmosáshoz jó szer: a diókat vízbe téve felforraljuk, 10 perc forrás után lezárjuk. Akkor jó, ha enyhén még habzik. Leszűrve hideg helyen egy hétig tárolható, és felmosáshoz használható. A hulladéka komposztálható.

Foltos ruhákat célszerű mosószappannal előkezelni, illetve nátrium perkarbonátos, esetleg bóraxos vízbe áztatni.
Egy normál lavór áztató vízbe 1 evőkanál Na perkarbonát, VAGY 1 evőkanál bórax kerüljön, majd a szokott módon kimossuk a ruhát.
A perkarbonát már 40 fokon is hatásos folttisztító, de 60 fok felett kezd el habzani. A munkájában nincs különbség, csak a látványban.


Csoda nincs, vannak viszont olyan foltok, amik csak több alkalom után mozdulnak meg, illetve soha. Ebből lesz az alvós ruha, játszópóló, takarítórongy.
A mosódió mellé a mosógépbe lehet még mosószódát és szódabikarbónát tenni, 2-2 evőkanálnyi elég lesz a szürkülés elkerülésére.


Mosás, mosószóda

Én évekig mostam szódabikarbónás mosószódával.
2 kg mosószódához kevertem fél kg szódabikarbónát, és ebből adagoltam mosásonként 5 evőkanálnyit.
Az öblítést mindig ecetes öblítővel végzem, vagy natúr ecettel, de erről később.


Ez is kiegészíthető akár szappanreszelékkel, akár nátrium perkarbonáttal ha nagyon koszos ruhaadagról van szó. És a foltokat is ugyanúgy át kell mosószappanozni, ezt nem ússzuk meg.
Bár sokan félnek a szürküléstől, színek fakulásától, de ha alaposan megnézitek a mosóporok összetételét a boltokban, fő helyen lesz rajtuk a "sodium carbonate" (nátrium karbonát), ami a mosószódát takarja. Tehát a bolti mosóporok fő alkotó eleme többek között mosószóda (Bár csak ennyi lenne! De sajnos ami mellette van, az nem kell nekünk).

Ha ezt használod, célszerű mosás előtt feloldani 40 fok feletti vízben, úgy önteni a dobra. Minderre amiatt van szükség, mert egyéb esetben rárakódhat a dobra. Ez vízkőnek néz ki, de nem az. Viszont csak több mosás után távozik. Ezt megelőzendő lehet feloldani.


Mosás, szappanreszelék

Egy átlagos mosószappant lereszelünk (nagy lyukú reszelővel is jó, de minél apróbb, annál könnyebben oldódik majd), száraz helyen, mondjuk vászonzsákban felakasztva tároljuk. Mosásonként 3 evőkanálnyit használunk, ha csak ezt rakunk a gépbe, vagy 1-2 evőkanálnyit más mosószer mellé kiegészítésként.
Felültöltős mosógép esetén a reszelést alkalmanként is végezhetjük, a dobon végigtologatott (ez is reszelő) szappannal.

Továbbá lehet folyósítani is.
A lereszelt szappant befőttes üvegbe téve felengedjük kétszeres mennyiségű vízzel, lezárjuk, és hagyjuk olvadni. Időnként alaposan összerázzuk, esetleg botmixerrel segítünk neki.
A kapott anyag, mosószappantól függően lehet sima hígabb folyadék, vagy sűrűbb, zselés anyag.

Mosásonként 2-3 evőkanállal adunk az egyéb mosószer mellé (szóda, dió).  Ez az olvasztott szappan 1-2 hétig áll el melegben! Utána bebüdösödik. Ezt megelőzhetjük pár csepp illóolaj hozzáadásával.

Nyugodtan használható, nem fog a mosógépből hab folyni.


Mosás, mosógél

A reszelt mosószappanból folyékony mosószert is készíthetünk, nem bonyolult, kezdők is belevághatnak. Nem lehet elrontani!!

200 gr mosószappan reszelék
350 gr mosószóda
14 liter víz

A reszelt szappant annyi forró vízzel felöntjük, amennyi ellepi.
Ez a vízmennyiség a kimért 14 literből lejön!
Alacsony lángon addig melegítjük, míg a szappan felolvad teljesen. Rá lehet segíteni botmixerrel.
Majd mikor megvan, beleöntjük a mosószódát, és azt is hagyjuk feloldódni. Mikor az anyagunk egynemű, mehet bele a többi víz, és lehet flakonba, kannába tölteni. Ha csomósnak látszik, akkor persze a botmixer ismét segítségünkre lehet.

Zselés anyag lesz, de mosás előtt fel kell rázni, mert a víz kiválik majd.
Lehet illóolajokkal (minimum Medinaturallal, Aromax-szal, Tulasival vagy Golokával tiszteljük meg a természetes mosószerünket) illatosítani, 20 csepp/adag, flakonba töltés előtt alaposan belekeverni. Én inkább a mosógép dobjára csepegtetném, vagy a mosószer tartályába.

Szintén kiegészíthető bórax-szal, 500 gr bóraxot elkeverünk felvizezés előtt az elegyben, majd folytatjuk a korábban leírtak szerint.



Mosás, hamulúgos mosógél

Ezt a gélt fejlesztettem tovább, mert felmerült bennem, hogy ha a mosószóda egy lúg, akkor a hamulúg is jó vajon?
Kipróbáltam, és azóta nekem ez a mosószer.
Az általam legyártott (5 gyerek mellett 2 hónapra) adag, illetve a felezett mennyiségek zárójelben:

10 (5) evőkanál mosószappan reszelék
4 (2) liter hamulúg (leforrázott-kihűlt-leszűrt tiszta fahamu-lé: link a készítéséhez)
10 (5) liter víz

Hasonlóképp készítjük, mint a mosószódást.
A reszelt szappant felöntjük annyi hamulúggal, amennyi ellepi, majd elolvasztjuk benne a szappant, szintén alaplángon. A botmixer ismét segítség lehet. Mikor elolvadt, egynemű, akkor felöntjük a maradék hamulúggal. Én ebben az állapotban teszem 10 literes kannába, majd felengedem 5 liter hideg vízzel. Jól összerázom és ennyi. Akár rögtön használható, nem kell állnia.
Ez már nem biztos hogy kiválik (a víz), de az is előfordul, mosószappan összetételtől függ.
Szóval célszerű használat előtt összerázni.
A hamulúgtól ne féljünk, az, hogy a neve lúg, nem jelenti azt, hogy lemarja a bőrünk. Célszerű gumikesztyűben dolgozni míg szűrjük, de mikor már mosógél, akkor maximum annyira szárít, mint a bolti mosogatószerek.

Ebből is 100-150 ml-t használunk, szennyezettségtől függően. Nem szaporítom a szót, az adalékok ugyanazok lehetnek, mint a fentiekben felsoroltak, és illatosítani is lehet, illóolajjal.

Mindkét mosógél használható állóvizes mosogatáshoz - ecetes vízöblítéssel - , illetve felmosáshoz és nem érzékeny bútorok, konyha takarításához is.
Azaz gáztűzhely, székek, asztalok lemosása, leevett kanapé, gyermek lepisilt ágya, stb. A hamulúg miatt még fertőtlenítő is.
De minimum 40°C víz kell neki, hideg vízben a szappanos rész felúszik a tetejére, mintha zsír lenne. Plusz az extrémen sok műanyagot tartalmazó ruhákat nem mossa ki szépen.

A gáztűzhelyre, ha nagyon mocskos, vagy a sütőt akarjuk újjá varázsolni, javaslom a leszűrt hamulúg visszamaradt szárazanyagát, mint súrolószert használni. Csodát tehetünk :))


Az öblítés

A mosószer lúgos kémhatású anyag, amit semlegesíteni kell savas kémhatású folyadékkal. Ez lehet oldott citromsav is, illetve a mindenhol kapható ecet.

Öblítés, citromsav

Patikában nagyobb kiszerelés, boltban kisebb kapható. Háztartási boltban, webáruházakban 500 gr kb. 500 ft, és sokáig elég.
4 evőkanál citromsavat elkeverek 3 liter vízzel, 20-30 csepp tömény illóolajjal és kész a semlegesítő öblítő

Ennél viszont azt vettem észre, hogy kell a havi ecetes átmosás a mosógépnek, különben érdekes szag árad belőle. Hiába sav mindkettő, az ecet más.

Öblítés, ecet

1 liter 10%-os ecetet elkeverek 3 liter vízzel, 20-30 csepp tömény illóolajjal (elhagyható), és kész az ecetes öblítő.
A flakonom egy rég kiürült olcsó öblítő flakonja, de ehhez is és a mosógélhez is jó alternatíva a nagyáruházakban, benzinkúton kapható 5-10 literes kiszerelésű desztillált víz.
Amit el lehet használni az autó hűtőjének nyári feltöltéséhez, mosógél készítéshez, szappankészítéshez, mosáshoz. Pár szár forint, és megvan a kanna is.
Időnként csak ecetet teszek öblítőnek a mosógépbe, fél decit mosásonként.

Ezekhez az öblítésekhez hozzáteszem, hogy az illóolaj el fog illanni pár nap után a ruhákból. Mivel egyszerűen így semmi nem köti meg őket. Xantán hozzáadásával ezen segíthetünk, no és ez lágyabbá is teszi a szövetszálakat.
Bio-webáruházak kínálatában keressük.
1 liter vízhez 1 lapos teáskanál bőven elég, alaposan el kell keverni, melegben jobban oldódik.

Öblítés kétkedőknek, átálláshoz

Annak aki ragaszkodik az öblítője illatához, nyugodtan használhatja az alábbiak szerint:

1 dl tömény öblítő
2 dl 10%-os ecet
7 dl víz

Összerázzuk, és kész az ecetes, de megszokott illatú öblítő. Bátran kipróbálhatja bárki, mert nem lesz ecetszagú a ruha, az öblítő tömény szagát elvéve egy frissebb, elviselhetőbb illatot ad nekünk az ecettel elkevert szer.

FONTOS DOLGOK!

Akármelyik ecetes módot választjuk, tudni kell: nem lesz ecetszagú a ruhánk. Vizesen még lehet enyhe illata, de mire megszárad elillan, a ruha pedig friss és tiszta illatú lesz.
Viszont az ecet fertőtlenít, gombaölő, szagűző, és a mosógépnek vízkőoldó-ne higgy a reklámoknak!!
Ha a mosógép külső(!!) festése megkopott, lepattogott, akkor ott rozsdásíthat az ecet, mert ilyen felületen valóban segíti a korrodálódást. De belül, a rozsdamentes felületen semmiképp. Ez csak az adalékgyártók (vízlágyító) gyermeteg visszavágási próbálkozása, a természetes módszerek ellen.
Ugyanis ezek mellé a mosószerek mellé semmiféle vízlágyító nem kell. Hisz a kemény víz a le nem bomló vegyszerek miatt, illetve klórozás miatt van.

Mosógép szerelők, akiket nem vegyszer gyárak fizetnek azt javasolják: időnként ecetes 90°C átmosás tökéletesen megoldja a vízkőproblémát. És ha sokat mosunk, akkor mosásonként fél-egy óra kihagyás legyen, az növeli a mosógép élettartamát.

Mosószódás mosáshoz mindenképp 40°C-nál nagyobb hőfok szükséges, mert alacsonyabb hőfokon nem oldódik. Így, ha hideg vízben akarunk mosni, akkor a mosószódát is és a szappanreszeléket is célszerű feloldani előre.


Alant facebook gomb, ha tetszett: oszd meg!

Mosószappan pormésszel

 Az a mész, amiről azt hittük, bedöglött, mert kiszáradt, valójában szappanhoz jó még. Ezt most kellett megtudnom, a mész addig használható, míg kézzel el lehet morzsolni. Ha már azt sem, akkor van vége. De ezzel, amiből nekünk van 1 mázsa, még lehet szappant főzni.
A hétvégi vendégeskedés alkalmával tudtam ezt meg, mikor is az ott főzött mosószappanhoz ilyen meszet kaptam. Kicsit féltem tőle, de nagyon jól sikerült a szappan. Ezért itthon is megismételtem a mutatványt, hogy képekkel bemutathassam:

A kimért (250 gr) elmorzsolt pormész, mint látható, van benne pár nagyobb darabka is.
 
Bele a mosószóda (266 gr), és a langyos víz (1,5 liter)

Majd a zsírt (1kg) beletéve kezdődhetett a melegen tartás, gázon, alaplángon.
 Itt még az alján a mész ugyanúgy van. Kevergettem míg át nem melegedett, és lezártam, hogy hűljön.

Hűlés közben mindig sűrűbb lesz, és az anyag dolgozik. Látványos részek ezek, mert hol megemelkedik az egész massza, majd az átkeverés hatására magába omlik.
Összesen négyszer tíz percig melegítettem, javarészt alaplángon, de néha pár pillanatra felvettem közepes lángra. Végig kevergettem, és mikor már jó sűrű lett, akkor botmixerrel krémesen simára kevertem.

A szappanom elkészült, mehetett a fiókba.


Ugyan pár óra elteltével még kissé lágy, de vágható volt:
Még hozzátenném, hogy azóta kicsit jobban utánaolvasva az derült ki számomra, hogy a meszet és a mosószódát külön-külön kell felforralni, majd hűlést követően leszűrni, illetve leönteni a folyadékot az alján maradó szemcsékről. Ha jól dolgoztunk, akkor a forralt cucc tetejére, hűlés közben fehér rétegben NaOH képződik, így a szappanosodást ez fogja végezni.
Mikor ezek a folyadékok le vannak szűrve, akkor lehet a zsírhoz keverni, és kezdeni a főzést.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...