Nem az a buta ember, aki valamit nem ért meg, hanem az, aki megérti ugyan, de úgy cselekszik, mintha nem értené. Charles Richet

Ízületi problémákra való krémzselé

Már hetek óta ki akartam próbálni a zselatinos krémet. Aminek a lényege, hogy a Gyuri bácsi által ajánlott zselatint, ami az ízületi kopásokra kiváló gyógyír, ne kelljen naponta frissen készíteni. Persze így, ebben a formában fel is lehet turbózni, lehet bele gyógynövényeket dolgozni, meg egyebeket.

Nagyon nem volt most kedvem, fáradt is voltam, de a kisördög munkálkodására elkezdtem. Hamar belendültem, felvillanyozott a krémkészítés, de mindig ez van :)


Feketenadálytő tinktúrával készített krémet dolgoztam össze feketenadály főzettel készített zselatinnal, amibe előzőleg beleapplikáltam némi sósborszeszt és feketenadály tinktúrát.
Borsmenta és levendula illóolajokkal fokoztam a krém fájdalomcsillapító hatását, méhviasszal emulgáltam, sűrítettem.
Felkenve vékony bevonatot képez, így a gyógynövény hatóanyagai jól fel tudnak szívódni, a zselatin pedig beépül a porcokba.


A krém a hűtőben sokáig eláll.

Ízületi gyulladásokra, teniszkönyökre, porckopásra, ilyen jellegű fájdalmakra.

9 megjegyzés:

  1. Tisztelt Heni!
    Ha megkérlek le tudnád írni konkrétan,mennyiségekkel a krém elkészítését?
    Nagyon érdekelne,már régóta szeretnék ilyet csinálni.
    Köszi!
    Péter Pécsről.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Péter!
      Hétvégén le fogom tudni írni, köszi a türelmet!!

      Törlés
    2. Nagyon érdekelne engem is a zselés izületikrém raceptje email cim kirnermisu@citromail.hu

      Törlés
  2. Háááát úgy látszik kevés volt a türelem,de azért köszi,hogy legalább megpróbáltad! :(((

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ma fogok összerakni egy adagot, akkor meglesznek a pontos mennyiségek. Nem tudhatod, de itt 5 gyerek van, bármikor közbejöhet hétvégén olyasmi, amitől nem jutok ide. Megígértem, megcsinálom, de késni fogok :)

      Törlés
  3. Köszi előre is,látod csak finoman reklamáltam! :)

    VálaszTörlés
  4. Inkább hagyjuk is,már nem is érdekel.Ha akartad volna már le tudtad volna írni.Azért köszi!

    VálaszTörlés
  5. 10 napja itt figyel a blogon mint bejegyés. Mikor utoljára írtál, aznap felkerült :-)
    Minden jót!

    VálaszTörlés
  6. RECEPT:

    http://ordogszappan.blogspot.hu/2014/01/zselatin-feketenadaly-kivonattal.html

    VálaszTörlés

Ha a véleményed nem titok, a neved se legyen az :) Tisztelj meg az aláírásoddal.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...