Nem az a buta ember, aki valamit nem ért meg, hanem az, aki megérti ugyan, de úgy cselekszik, mintha nem értené. Charles Richet

Hajöblítő balzsam receptek

Az egyszerűbb, bárkinek könnyedén elkészíthető összetevőkkel kezdem.

Zsíros hajra
2 deci gyógynövény főzet (zsálya, diólevél, csalángyökér, csalánlevél, zöld tea, zsurló, stb. én ezt a balzsamot a hajszappant alkotó folyadékelegyből készítettem)

2 evőkanál zsálya kivonat
1 kávéskanál xantán
rozmaring, kakukkfű, zsálya illóolajok, bármilyen arányú keveréke, max. 10-15 csepp

A folyadékokat langyosan összekeverjük a xantánnal, míg eléri a sűrű, zselésebb állapotot, ekkor belekeverjük az illóolajat, flakonba vagy tiszta üvegbe tesszük, és mehet a hűtőbe. Az illóolajok miatt 2-3 hétig el fog állni.
Használata: hajhossztól függően 1-2 evőkanálnyit elkeverünk 1 evőkanál almaecettel, 1 deci vízzel, és a megmosott hajon eloszlatjuk, bemasszírozzuk. Pár perc múlva langyos vízzel leöblítjük, a hajat a szokott módon szárítjuk.
Használat előtt felrázandó, és hűtve tárolandó.

Extra összetevők: hogy ne kelljen rázni, egy kapszulányi szójalecitinnel emulgálhatjuk, ekkor az olajos és vizes fázis egységbe rendeződik, nem csapódik ki a tetején az illóolaj. A langyos, xantános keverékbe tesszük a lecitint, alaposan keverjük, majd a leírtak szerint folytatjuk (bár itt már nem sok van hátra).

Hogy tartósabb legyen, benzyl alkoholt, más néven rokonsalt használhatunk, webáruházakban kapható, használata, adagolása leírva mindenütt. Ha krémkeveréssel foglalkozunk, érdemes tartani otthon belőle, nem drága, sokáig elég, és eláll. Jótékony hatású, nagy mennyiségben, túladagolva allergizálhat (de a gyógynövények is, szóval nem túlreagálni, megtalálni a megfelelő mennyiséget).
A rokonsal savas közegben működik, tejsavval együtt használandó, szintén filléres cucc.

Ha a haj hullik is, érdemes csalángyökér kivonatot, bojtorjángyökér kivonatot, vagy ezerjófű kivonatot használni. Mivel egymást nem ütik, akár mindből mehet 1-1 evőkanál a készítménybe.

Száraz, töredezett hajnál már olajokkal is érdemes kombinálni. Az egyik legjobb a hajra a jojoba olaj, de jó lehet a kókusz, szűz olíva is. Itt már muszáj emulgálni. Kaphatóak emulgátorok, szintén natúr webáruházakban. Pl. lisolecitin, emulsan.
Én szójalecitint használok, ebből van otthon egy dobozzal, amennyi kell, annyiból kinyomom a zselét, miután a végét levágtam. Használata egyszerű, eláll. Az emulgátor a zsírfázissal együtt melegítendő, és a folyadékkal azonos hőfokon keverendő össze. Ez nagyon fontos. A hőfok kézmelegen az ideális.
Hogy a hajat ne nehezítse, aránylag kevés olajat tennék bele, 2 deci gyógynövény főzethez max. 1 evőkanállal.

Így ez a recept:
2 deci gyógynövény főzet (diólevél, csalánlevél, zsurló, körömvirág, zöld tea, fekete nadálytő, vöröshere, zúzott narancsvirág, levendulavirág, bodzavirág, kamillavirág)
2 evőkanál zsálya vagy rozmaring kivonat (ez esetben nélkülözhető, korpás haj esetén viszont javasolt)
1 kávéskanál xantán
cédrus, kamilla, orvosi zsálya, levendula, rozmaring illóolajok, bármilyen arányú keveréke, max. 10-15 csepp
1 evőkanál jojoba olaj
2 db szójalecitin kapszula folyékony tartalma

Az olajat vízfürdő felett 40 fokra melegítjük, a szójalecitinnel együtt. Ennél melegebbre nem kell, felesleges. Használhatunk sheavajat is, kókuszolajat, ami van és hozzáférhető. Az olaj és lecitin elkeverendő, majd jön a két fázis elegyítése.

Az előzőleg elkészített, leszűrt és 40 fokosra hűtött folyadékot apránként hozzáadjuk a folyékony olajhoz, folyamatosan keverve. A keverés történhet habverő robotgéppel, kézi habverővel egyaránt. Én legtöbbször az utóbbival dolgozom, teljesen használható eszköz.

Plusz tartósítás nélkül, az illóolajokkal 2-3 hétig a hűtőben el fog állni.

Ennek a használata ugyanaz, mint a zsíros hajra valónak. Almaecet mindkét esetben kihagyható, ha szereti a hajad, akkor használd.

Bármelyik balzsamban jótékony lehet az aloé vera gél, ennek mennyisége a gyógynövény főzetből levonandó.

Ha a haj korpás, érdemes fűzfakéreg főzetet is tenni az elegybe.

Ha felmerül a kérdés hogy is kezdj neki, miként kell ezt a sok mindent beszerezni, javaslom a google használatot, tényleg rengeteg webáruházban kaphatóak a receptekben említett hozzávalók.

Narancsos-ecetes ruhaöblítő

Az előzőleg megosztott narancsos tisztítószerből 4 literes flakonba töltök 2 decit, ehhez 1 deci 20%-os ecetet, majd felengedem vízzel. Mosógép öblítő tartályába teszem, amennyi ott a max. mennyiség.
Enyhe narancsillatúak a ruhák, és persze az ecet is hozza a megszokott minőséget.

Szerintem egyébként az almaecet is eltartósítja 1-2 hétig.

Fotó kizárólag azért készült róla, hogy lássátok: majdnem vízszínű, nem fogja be a világos holmikat sem.

Narancsolajos tisztítószer

A recepthez célszerű bionarancs héjat használni, de ha ez nem áll rendelkezésre, akkor szódabikarbónás áztatás, lemosás után készítsük.

Ahogy nálam készült:

5 db narancs héja

2 db citrom héja

2 liter víz

2 kávéskanál xantán



A gyümölcsöket félbe vágtam, kifacsartam a levüket, amit másra használtam. A héjakat aprítva, 2 liter vízben forrástól számított 45 percig főztem, lassú lángon. Majd hagytam kihűlni, és turmixgépben alaposan összeturmixoltam. Leszűrtem, nem hiszem hogy felhasználható valamire. Tán az almaecetben még elfér.
A leszűrt folyadékból kivettem pár evőkanállal, elkevertem benne a 2 kávéskanál xantánt, majd visszaöntöttem az egészbe, átkevertem alaposan, flakonba tettem, és kész.

A xantánról: kihagyható, de nem olyan bonyolult beszerezni. Én az Ökokuckóban veszem, mostani ára 20 gr/420 t, ami sokáig elég.
Sűríti a folyadékot, ami a wc tisztításnál jól jön, és mivel ebből a löttyből öblítőt is keverek, puhítja a ruha szálait. Meg lehet nézni a bio öblítőket, soknak összetételében ott van a xantán.
Az eredmény egy wc szagtalanításra is, fürdőszobai tisztításra, felmosásra alkalmas szer, öblítőként való funkciójáról külön receptet írok.

Zselatin feketenadály kivonattal porckopásra--recept

A lehető legegyszerűbb recept, amihez nem kell különleges dolgok beszerzése:

Amire szükség lesz:
100 ml feketenadálygyökér kivonat
10 gr zselatint (legjobb a Horváth Rozi, vagy Oetker)
100 ml víz alapú folyadék, akár sima forralt víz


Kivonat készítése:
Egy zárható befőttes üvegben, 150 ml alkoholba teszünk annyi feketenadály gyökeret, hogy egy ujjnyira lepje el-azaz ennyi alkohol legyen a tetején tisztán. A gyökér úgyis megduzzad, a lé sűrű kocsonyás lesz. Ezt lezárva,10 napig meleg helyen tartva naponta felrázzuk, és 10 nap múlva leszűrve kész a kivonatunk. A visszamaradt gyökeret ne dobd ki, jó az borogatásnak a fájó ízületekre, vászonrongy közé rakva. Befőttes üvegben sokáig eláll.

Illetve plusz folyadékot készítünk vele a zselénkhez, ne a tömény alkoholból álljon az egész.

Az alkohol lehet sima gyógyszertári, jobb minőségű tiszta vodka, házi pálinka, akár törköly is. Az utóbbi a legjobb, leginkább natúr, élő anyag.

Plusz folyadék:
a leszűrt, kinyomkodott gyökeret lábosba tesszük, felöntjük 120 ml vízzel, és 5 percig forraljuk.
Hűlés után szűrjük,  kész a plusz folyadék.

A 100 ml folyadékban feloldunk 10 gramm zselatint, majd 10-15 perc állás-duzzadás után vízfürdőre helyezve apránként beledolgozunk 50-100 ml feketenadály kivonatot. Érdemes próbálgatni, nekünk mennyi a kenhető állaghoz szükséges folyadék mennyiség. Ehhez mondjuk ki kell hűteni, majd ha nem jó még, akkor vissza olvasztva beledolgozni, de szerintem a 100 ml kivonat és a 100 folyadék még mindig elég sűrű zselét eredményez, mivel 10 gramm zselatin felvesz akár 3-400 ml folyadékot is, típustól függően.

A kész anyagot tégelyben tartva a hűtőben tároljuk, naponta 2-4 alkalommal használjuk.

Ezzel a géllel porckopás, ízületi fájdalom állapota javítható, izomfájdalmak, izomláz és csontfájdalmak esetén is nagyon jó a feketenadálygyökér, nehezen gyógyuló sebeket is gyógyítanak vele, érdemes kipróbálni több célra is.


Ez a recept az otthon könnyen elkészíthető formátum, hozzáférhető, boltban, gyógynövényboltban kapható alkotóelemekkel.

Zsályás hajöblítő, fésülést könnyítő balzsam minden hajra

Ez a balzsam a vizesen merev, nehezen fésülhető hajon is segít, a szappan illetve sampon maradékokat semlegesíti, használat után a haj lágyabb, fésülhetőbb és egészségesen fényes, dús hatású lesz.

1 evőkanálnyi balzsamot hígítunk fél deci vízzel, és 1 evőkanál almaecettel (az utóbbi opcionális, de javallott).

A hajat megmossuk egy jó samponszappannal, majd bemasszírozzuk a felhígított balzsammal. Ezt minimum 5 percig hagyjuk hatni, közben a masszírozást fenntarthatjuk. Majd langyos zuhannyal kiöblítjük a hajból, és a szokott módon szárítjuk a hajat.
Az eredmény egy jól fésülhető, normál állagú haj.

A zsálya, ami kétféleképp is a balzsam alkotórésze, szabályozza a fejbőr faggyútermelését, száraz és zsíros hajra egyaránt kiváló hatású, plusz kiirtja a korpát.

A rozmaring illóolaj a hajhullást és a korpásodást is csökkenti.




Összetétel: zsályafőzet, zsályakivonat, szójalecitin, xantán, rozmaring illóolaj, rokonsal, tejsav

A termék hűtve tartandó, 4-6 használatra elegendő, vállig érő hajhossznál.
Ha hajpakolást is használsz, akkor mosás-hajpakolás-mosás-balzsam.
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...