Nem az a buta ember, aki valamit nem ért meg, hanem az, aki megérti ugyan, de úgy cselekszik, mintha nem értené. Charles Richet

Hajöblítő balzsam receptek

Az egyszerűbb, bárkinek könnyedén elkészíthető összetevőkkel kezdem.

Zsíros hajra
2 deci gyógynövény főzet (zsálya, diólevél, csalángyökér, csalánlevél, zöld tea, zsurló, stb. én ezt a balzsamot a hajszappant alkotó folyadékelegyből készítettem)

2 evőkanál zsálya kivonat
1 kávéskanál xantán
rozmaring, kakukkfű, zsálya illóolajok, bármilyen arányú keveréke, max. 10-15 csepp

A folyadékokat langyosan összekeverjük a xantánnal, míg eléri a sűrű, zselésebb állapotot, ekkor belekeverjük az illóolajat, flakonba vagy tiszta üvegbe tesszük, és mehet a hűtőbe. Az illóolajok miatt 2-3 hétig el fog állni.
Használata: hajhossztól függően 1-2 evőkanálnyit elkeverünk 1 evőkanál almaecettel, 1 deci vízzel, és a megmosott hajon eloszlatjuk, bemasszírozzuk. Pár perc múlva langyos vízzel leöblítjük, a hajat a szokott módon szárítjuk.
Használat előtt felrázandó, és hűtve tárolandó.

Extra összetevők: hogy ne kelljen rázni, egy kapszulányi szójalecitinnel emulgálhatjuk, ekkor az olajos és vizes fázis egységbe rendeződik, nem csapódik ki a tetején az illóolaj. A langyos, xantános keverékbe tesszük a lecitint, alaposan keverjük, majd a leírtak szerint folytatjuk (bár itt már nem sok van hátra).

Hogy tartósabb legyen, benzyl alkoholt, más néven rokonsalt használhatunk, webáruházakban kapható, használata, adagolása leírva mindenütt. Ha krémkeveréssel foglalkozunk, érdemes tartani otthon belőle, nem drága, sokáig elég, és eláll. Jótékony hatású, nagy mennyiségben, túladagolva allergizálhat (de a gyógynövények is, szóval nem túlreagálni, megtalálni a megfelelő mennyiséget).
A rokonsal savas közegben működik, tejsavval együtt használandó, szintén filléres cucc.

Ha a haj hullik is, érdemes csalángyökér kivonatot, bojtorjángyökér kivonatot, vagy ezerjófű kivonatot használni. Mivel egymást nem ütik, akár mindből mehet 1-1 evőkanál a készítménybe.

Száraz, töredezett hajnál már olajokkal is érdemes kombinálni. Az egyik legjobb a hajra a jojoba olaj, de jó lehet a kókusz, szűz olíva is. Itt már muszáj emulgálni. Kaphatóak emulgátorok, szintén natúr webáruházakban. Pl. lisolecitin, emulsan.
Én szójalecitint használok, ebből van otthon egy dobozzal, amennyi kell, annyiból kinyomom a zselét, miután a végét levágtam. Használata egyszerű, eláll. Az emulgátor a zsírfázissal együtt melegítendő, és a folyadékkal azonos hőfokon keverendő össze. Ez nagyon fontos. A hőfok kézmelegen az ideális.
Hogy a hajat ne nehezítse, aránylag kevés olajat tennék bele, 2 deci gyógynövény főzethez max. 1 evőkanállal.

Így ez a recept:
2 deci gyógynövény főzet (diólevél, csalánlevél, zsurló, körömvirág, zöld tea, fekete nadálytő, vöröshere, zúzott narancsvirág, levendulavirág, bodzavirág, kamillavirág)
2 evőkanál zsálya vagy rozmaring kivonat (ez esetben nélkülözhető, korpás haj esetén viszont javasolt)
1 kávéskanál xantán
cédrus, kamilla, orvosi zsálya, levendula, rozmaring illóolajok, bármilyen arányú keveréke, max. 10-15 csepp
1 evőkanál jojoba olaj
2 db szójalecitin kapszula folyékony tartalma

Az olajat vízfürdő felett 40 fokra melegítjük, a szójalecitinnel együtt. Ennél melegebbre nem kell, felesleges. Használhatunk sheavajat is, kókuszolajat, ami van és hozzáférhető. Az olaj és lecitin elkeverendő, majd jön a két fázis elegyítése.

Az előzőleg elkészített, leszűrt és 40 fokosra hűtött folyadékot apránként hozzáadjuk a folyékony olajhoz, folyamatosan keverve. A keverés történhet habverő robotgéppel, kézi habverővel egyaránt. Én legtöbbször az utóbbival dolgozom, teljesen használható eszköz.

Plusz tartósítás nélkül, az illóolajokkal 2-3 hétig a hűtőben el fog állni.

Ennek a használata ugyanaz, mint a zsíros hajra valónak. Almaecet mindkét esetben kihagyható, ha szereti a hajad, akkor használd.

Bármelyik balzsamban jótékony lehet az aloé vera gél, ennek mennyisége a gyógynövény főzetből levonandó.

Ha a haj korpás, érdemes fűzfakéreg főzetet is tenni az elegybe.

Ha felmerül a kérdés hogy is kezdj neki, miként kell ezt a sok mindent beszerezni, javaslom a google használatot, tényleg rengeteg webáruházban kaphatóak a receptekben említett hozzávalók.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Ha a véleményed nem titok, a neved se legyen az :) Tisztelj meg az aláírásoddal.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...