Nem az a buta ember, aki valamit nem ért meg, hanem az, aki megérti ugyan, de úgy cselekszik, mintha nem értené. Charles Richet

Mosógél készítése fázisfotókkal

    Készítettem Nektek egy fél adag mosógélt, hogy meg tudjam mutatni, milyen átalakulásokon megy keresztül. Sok megkeresésem van ez ügyben, így gondoltam újra megírom. Persze a legtöbb fotó nem mutat sokat, így a szavammal kell beérni.

    Kezdjük azzal, hogy a legegyszerűbb, ha veszünk egy mosószappant, és a sajtreszelővel finomra reszeljük. Ekkor olvad meg a legkönnyebben, és nem lesz darabos. Ha viszont szappanmaradékokból készül, akkor sincs gond, mert csak kimérjük a mennyiséget, felengedjük, és addig melegítjük, míg puha nem lesz benne a szappan, míg nagyjából fel nem olvad. Ekkor botmixer vagy turmixgép segítségével egyneműre varázsoljuk az anyagot, és folytatódhat a munka, mintha reszelékkel dolgoztunk volna.
    Mert még mindig a közbeszúrásnál tartva elmondom, nem mindig mosószappant áldozok fel, van mikor annyi szappandarabka összejön, hogy azokból a mindenféle vegyes háziszappanokból készül a mosógélem. Ebben aztán van például hajszappan, nem is kevés (a lányom mindig a kád szélén pihenteti, hamar elázik). Levendulaszappan, amivel mosakodunk, vagy bármi, amit épp elég rondának ítélek ahhoz, hogy házilag használjuk el (nem csak rondákat használunk ám, mert annyi csúnyára sikeredett szappan nincs...).

    Akkor a recept, a képekkel:

10 deka reszelt mosószappan

felöntve 1 liter vízzel.

   Alap lángon felmelegítve, olvasztva, majd belerakva 15 deka mosószóda (én a hideg víztől, nedvességgel való érintkezéstől összeállt darabokat használom el erre a célra).


   A mosószódával addig tartom melegen, míg az is fel nem olvad, ez pár perc.Ezután alaposan eldolgozom a botmixerrel.

   Pár perc keverés után újabb liter vizet teszek a még meleg, elkevert gélbe, és újabb pár percig keverem.
Ezt játszom addig, míg bele nem megy az egész, mind a 6 liter víz. Ez összesen 7 liter, hisz ott a szappant olvasztó 1 liter víz, és itt pedig 6 liter.
     Literenként, minden literrel alaposan elkeverve. Természetesen megoldható mindez kézi keveréssel is, akár egy fakanállal, habverővel is, de a botmixer a legegyszerűbb. Nem kell külön erre a célra venni, hisz ez a gél pont alkalmas mosogatásra is, szóval olyan tisztítószer, ami alapos öblítéssel eltávolítható az edényekről, eszközökről.
    A hígító vízzel való töltés-keverés közben, körülbelül a felénél már érezhetően sűrűsödik a gél, ahogy a víz hűti le. Miután mind a plusz 6 liter vízzel elkevertük, készen vagyunk. Lehet flakonokba tölteni. ha illatosítani akarja valaki, flakonozás előtt célszerű az illóolajat beletenni. Sok viszont nem megy át ezen a gélen keresztül a ruhákba, szerintem az illóolajat mosás előtt az adott adag géllel kell a mosógépbe tenni, vagy az öblítőtartályba, mikor az ecetes öblítőszert belerakjuk.
   Javaslom hogy fél évente egyszer egy mosást csak mosószódával, 60 fokon végezzünk, az esetleges zsírosabb lerakódások miatt. Én nem tapasztaltam ilyet, de hallottam olyat, ahol volt. Vízkőoldás külön nem szükséges, mivel a mosószóda egyben vízlágyító szer is. Ha mégis jobban érzed magad a külön vízkőoldástól, szintén fél évente egy üveg ecettel vagy pár kanál citromsavval 60 fokon, esetleg 90 fokon mosd át a gépet.
   Az utolsó fotó a kész gélről készült, flakonozás előtt, közvetlen keverés után, ezért vannak a buborékok a tetején. Ami miatt lefotóztam, az, hogy a használt zsiradékból készített, sárgás mosószappanból is fehér gél lesz.

   Ezzel a fotó-adaggal kimostam a kádat, mert közben el lettek rakva a flakonok. A kád pucolására is jó :)
Talán ami más most, hogy mikor elsőnek készítettem mosógélt, a mosószódást, amit fentebb is leírtam, a kész gélt nem kevertem el elég alaposan, emiatt kiült a flakonban a hígító víz tetejére a géles anyag, folyton össze kellett rázni. Ha pedig nagyon alaposan elkeverjük, ezt a problémát is letudtuk.

Ami majdnem kimaradt, de fontos, hogy mindez mennyibe fog kerülni nekünk.
A mosószappan nálam 200 ft/10 deka. A mosószóda, attól függően hol vesszük, mondjuk 350 ft/kg.
Így a költség:
200 (házi mosószappan)
52,50 (15 deka mosószóda)
7 ft (7 liter víz, ha van csatornadíjad, ha nincs, akkor sokkal olcsóbb)
300 (nagyon bőven számolva az energia-gáz, áram)
---------
559,50 / 7,3 liter mosógél
Azaz 76,6 forint/literje, mire elkészül.
Ha ezt még lebontjuk arra, hogy egy mosáshoz kell nagyjából 120-150 ml, akkor egy mosás mosószerköltsége 9-10 forint (ha 1 liter mosógél kb. 7-8 mosásra elég)

A környezetszennyezés kimarad, vízkőoldó külön nem kell, és még tettünk is valamit ezért. Hisz magunk készítettük el a mosószerünket.

4 megjegyzés:

  1. Szia Heni!
    Hát ez nagyon jó :) Kecsketejes szappanreceptet kerestem (van két kecském és otthonra szeretnék szappant készíteni, mert a párom csak azt használ) erre téged leltelek meg. Jó pár bejegyzésedet elolvastam és nagyon megfogtak. Ezt a mosógélt el is készítem amint valamelyik boltban lelek mosószódát, és Zoltánom munkásruháin le is tesztelem. Meg kinéztem már egy öblítőt is. Ja a mosógépemet ma megörvendeztetem egy üveg ecettel :) Már előre elnézésedet kérem ha sok buta kérdéssel foglak zaklatni.
    Lidike (Barbi)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Barbi!
      "Zargass" nyugodtan, ahogy időm van, mindig válaszolok.
      Sok sikert a szappankészítéshez :))
      kecskeszappan ügyben nézz szét itt, Noéminél, ő kecskézik és szappanozik is: gyuroikecske.blogspot.com
      Szép estét!

      Törlés
  2. Na az ecetezésen túl vagyok :)
    Sikerült mosószódát szereznem egy munkatársamtól (lehet allergiás rá, így nekem adta ami nála ki volt maradva).
    Na most a mosószappannal van egy kis gond, hogy nincs. Én még most ismerkedem a szappankészítés rejtelmeivel, még nincsenek hozzá eszközeim, Ilyen mosószappant lehet venni boltban is? Vagy ezt is meg kell előtte csinálnom? Ez sem gond, mert már kinéztem egy receptet nálad hozzá (mésszel és zsírral - ez lehet sima tömbösített bolti zsír is? mert a háziból kevés van már :) Ó istenem mennyi kérdésem van...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Vegyél mosószappant nyugodtan. Ha van valaki akinél van házi, akkor inkább azt, mert a boltiban van egy kis nem-környezet és bőrbarát cucc. De végső esetben, míg te nem főzöl, addig jó az is.

      Én a finom házi zsírt nem használnám szappannak, jó arra a legolcsóbb bolti is, ami hidegen préselt. Ebből még jobb, keményebb szappan lesz.

      Törlés

Ha a véleményed nem titok, a neved se legyen az :) Tisztelj meg az aláírásoddal.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...