Nem az a buta ember, aki valamit nem ért meg, hanem az, aki megérti ugyan, de úgy cselekszik, mintha nem értené. Charles Richet

A nagy találkozás

a bevezetés....

Jó tíz éve már annak, hogy eljutottam arra a pontra, miszerint nem óhajtom szennyezni a környezetet. Jó lenne, ha a mosó és egyéb tisztítószerek megfelelnének annak a kritériumnak, hogy élhető bolygónk maradjon. Ha most hagynád abba az olvasást, javaslom ne tedd. Nem fogok kínálni semmit. Csak elmesélek egy messzire nyúló, hosszú-is-lehetne történetet, a lehető legrövidebben.

Tehát sokat járt az agyam ezen a témán, sokat tettem azért, hogy sikerüljön. Olvastam, tanultam a netről, mert máshonnan nem volt forrásom. Megtanultam ezt-azt, például, hogy miből lehet egyszerűen mosószert készíteni, miként lehet kiöblíteni a mosott ruhát környezetbarát módon, mi kell a testi egészséghez, és igen, azt is, hogy ez utóbbihoz elengedhetetlen a lelki.

.... tárgyalás, azaz magyarázat, okok, történelmi rész

Az elejéhez még vastagon hozzátartozik az ok. Az pedig egyszerűen annyi, hogy nem értem, miért dőlnek be az emberek a reklámoknak, nem értem miért használnak mindenre káros vegyszereket csak olyan okból, hogy optikailag fehér legyen a ruhájuk, vagy 1 km körzetben szúnyogriasztó hatású öblítőtől illatozzanak... És ezt nem értettem. Persze mikor elkezdtem keresni az alternatívákat, kiművelve magam az összetevők között nem kívánatos dolgokból, akkor megértettem sok mindent. Mégpedig azt, hogy bizonyos káros anyagok nélkül egyszerűen nem lehet a mai értelemben vett tisztaságot és ruházati elvárást elérni megfizethető módon. Mert ez is rengeteget számít. Mennyiért veszem, mennyiért készítem el, mennyi egy mosás ára, meddig elég, mire jó, azaz hányfélét kell otthon tartanom készenlétben, hogy mindig tisztaság legyen?
A "mai értelemben vett" tisztaság nagyon fontos része a dolgoknak. Másképp gondoljuk, mint 100, 200 éve, mást várunk el egy mosószertől, mosogatószertől, és másként kezeljük a szagokat, illatokat is.

Gyártottam mosószert hamulúgból, készítettem narancshéjból tisztítószert, takarítottam citrommal, ecettel, mosogattam mosószódával, szappanporral és a többi.
A mai értelemben vett tisztaság fenntartható volt így is. De a ruházati oldallal sem én, sem a család nem volt megelégedve. Ezért visszatért a bolti mosógél és az öblítő is. Mivel a gyerektársadalom pont annyira kívülállóként kezel, mint a felnőtt, ha kicsit is eltérsz, nem várhattam el a továbbiakban, hogy a gyerekek szenvedjenek amiatt, mert a többség azt nézi, ami kívül van. A mosogatást meg sem említettem. Sokat próbálkoztam a bolti szerek kiváltásával, és volt ami egész jól működött, amíg én használtam. De nem mindig én mosogatok, a többiek pedig utálták az egészet. Én úgy gondolom, nem börtönt "igazgatok", hanem egy család része vagyok, ahol számít a többiek véleménye, akarata. Tehát visszatért a mosogatószer is.
Ezek számomra kényszermegoldások voltak, sosem adtam fel, hogy egyszer megoldom, kiváltom ezeket ismét valamivel.

.... a jelenkor, a nagy találkozás, elutasítás, majd meggyőződés

A helyzet az, hogy mikor a Biocom céggel és az Ökonet termékpalettával összefutottam, erősen elutasító voltam. Nem hittem abban, hogy van olyasmi, ami környezetbarát, bőrbarát és még megfizethető is. Hallgattam az előadást a termékekről, megkóstoltam a fluormentes gyógyfogkrémet, elfogadtam a kínált próbaszappant, ami a kezemre kenve tényleg bársonyossá tette azt, úgy hogy az ekcémám sem viszketett (pedig van benne SLS...). Hallgattam mi mindenre jó is ez a folyékony szappan, hogy lehet vele mosni, mosogatni, hajat mosni, és jó a korpa ellen. Kimossa a fehér ruhákat és mosásra egy kis flakon 60 alkalommal használható, és akkor azt gondoltam, na az ár lesz az, ami miatt ez is járhatatlan.... Biztos drága lesz.... Tippelnem kellett, mennyi lehet az ára, és mennyit adnék én érte, mi a normál ár szerintem. 500 ml folyékony szappan, ennyi mindenre jó, akkor ez minimum 4000 ft-ba kerül, én pedig nem adnék érte 2000 forintnál többet, mert nekem nem lenne kifizetődő (2000 ft/500 ml, az 33 ft mosásonként! Ez már nem lenne rossz.).

De a valós ár meglepett. Mert a tippemmel szemben, ha regisztrálunk és meglépjük az 50 pontos (13-15e ft) vásárlást, akkor nagyker áron kapjuk, ami eme folyékony szappan esetében 953 ft. Mosásonként 15 ft! Akárhogy számolgatunk, a legolcsóbb folyékony mosószer sem tudja ezt garantálni!


És az, hogy ez nem csak egy folyékony szappan, hanem akár tusfürdő, sampon, mosogatószer, felmosásra alkalmas tisztítószer, és még mosószer is, az az igazi hatalom, ami ebben a termékben van. Mert az nekem nem egy valóságtól való elrugaszkodás, hogy egy dolog csak egyfélére jó. Nem. Én azt tapasztaltam az összetételileg megvizsgált dolgok és az általam gyártott dolgok kapcsán, hogy bizony egy tusfürdő, egy sampon, egy kéz vagy arckrém nem sokban különbözik. Sőt, ha a bio elvek alapján készítjük, akkor sokkal szélesebbre nyílik ez a  világ. Csak egy példa. Ott volt az a hajbalzsam, amit száraz hajra készítettem, gyógynövény főzet és xantán felhasználásával, kevés mandula olajjal. Akinek készült az elégedett volt vele. De én tovább gondoltam. Találtam olyan fogkrém receptet, amiben csak zsiradékok voltak (kókusz és olívaolaj) némi kevés dörzsanyaggal (fehér agyag, kalcium karbonát) és ez volt vegyítve xantánnal zselévé alkotott folyadékkal (gyógynövény főzet).
Na ha ezt a két felhasználási módot vegyítjük, akkor látható, hogy milyen furcsa hajbalzsammal fogat mosni, ugye? Márpedig a hajat fésülhetővé és lággyá teszi, a fogat pedig lepedékmentesen tisztává. Egy plusz adalék van benne, a dörzsanyag, de elárulom annak aki nem tudja (szerintem Ti tudjátok): a fehér agyag és kalcium karbonát is méregtelenítő anyagok, amiket bőrre-fejbőrre is lehet használni. Pakolásokba, arckrémekbe is népszerű adalékanyagok.
Egyszerűen érzékeltetve olyan ez, mint az enyhén cukorbeteg ember étkezése. Ugyanazt is eheti, csak az arányokon kell változtatnia. A fogkrémbe nem árt több fehér agyag....

.... befejezésképp a konkrétumok

Szóval ezzel a fenti, kissé hosszúra nyúlt példával annyit akartam érzékeltetni, hogy nekem -és még szerencsére sok más embernek- semmi furcsa nincs abban, hogy a ruhámat ugyanazzal mossam, mint a hajam.

Most pár hete használom a háztartásomban ezt a folyékony szappant, mosok és mosakodok vele, és elégedettségem határtalan. Vettem mellé még egy mágneses mosógolyót, ami a mosógépben és mosogatógépben használható, megakadályozza a vízkőlerakódást, csökkenti a mosószer használatot. Tehát nem túl nagy kiadással ismét egy örök életű, pénz-megtakarító eszközhöz jutottunk.


és jön az üzleti rész.....

Úgy gondolom, mindenki a saját tapasztalatainak, szemének-fülének hisz. Olvass utána máshol is, és ha úgy döntesz, hogy kipróbálnád ezeket a dolgokat, keress meg bátran. A cégnek megbízható szakember gárdája van, képzések, előadások és minden segítség megvan, amivel előre lehet jutni. Ha regisztrálsz és rendelsz, akkor már az első rendelést 25% kedvezménnyel kapod, kedvező házhozszállítási feltételekkel.

Itt tudsz regisztrálni, a szponzor regisztráció számhoz pedig ezt írd be: 421998

hamarosan írok Nektek a találkozásomról a Reg-enorral, hisz már most, 4 napnyi használat után is jelentős sikereket látok magamon!
Puszi és ölelés: Heni

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Ha a véleményed nem titok, a neved se legyen az :) Tisztelj meg az aláírásoddal.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...